Dornyay Béla – Vigyázó János - Balaton és környéke részletes kalauza

Időszámításunk előtt, Krisztus után 1934-ben
 
Van-e még kedve, ideje, türelme a 21. század magyar emberének nézelődve, meg-megállva, elmerengve sétálni az ismert-ismeretlen múltban? Van-e még kedve, ideje, türelme kézbe venni, belelapozgatni, olvasni olyan könyvet, amelyben nem található semmilyen gyorsan javunkra fordítható, hasznot hajtó, pénzt fialó információ? Kíváncsiak vagyunk még szüleink, nagyszüleink hajdani, a mi életünktől, gondjainktól roppant különböző mindennapjaira?
 
Nyári pihenés helyszíneinek tervezgetéséhez, utazás közben, Balaton-parti nyaraláskor tökéletesen hasznavehetetlen, „elavult” útikönyvet tart kezében az olvasó. Hajdani helyszínrajzok, térképek, birtokviszonyok, szálláshelyek, menetrendek, látnivalók – minderről ma már csak mesélő hírmondó maradt: Dr. Dornyay Béla és dr. Vigyázó János Balaton és környéke részletes kalauza.
Pontos szó, fontos szó: részletes. A betűtenger őrzi a magyar tengert körülölelő pannon táj hajdanvolt fontos részleteit.
 
Dornyay Béla – Vigyázó János - Balaton és környéke részletes kalauza
Balatonfüred községnek 1934-ben 2604 lakosa volt, Balatonfüred városnak ma 13 422. Akkoriban állt még a „gyógyépület” mögött a harmadik színház, de mert a nagy háború idején szükséglakókat telepítettek az épületbe, akik télen még a padlót is eltüzelték, a romház már semmire sem volt használható, lebontották, a helyén évtizedek óta csendes park, nap mint nap benépesítik a sétálgató nyaralók. Özv. Dénes Pálné (Fürdő u. 1.) ma már nem adja ki egyszem vendégszobáját, Szabó Ferencnétől pedig – ha ő és háza (Petőfi Sándor u. 32.) túlélte a második világháborút – 1949-ben bizonyára „elállamosították” tulajdonát, amelynek tizenhárom kényelmes szobájában vendégeket fogadott 1934-ben.
 
Balatonfüred község és Balatonfüred fürdőtelep 1934-ben negyedórányi járásra volt egymástól, amelyek „szinte elkülönültek és alig érintkeznek egymással”. A hajdani útikönyv tudós szerkesztői megjegyzik: mióta a vasút megépült, a vasútvonal két oldalán egyre több villa nő ki a földből, s „lassan majd egymásba ér a két helység”. Ha ma élne Harangi György (Vasút u. 2.), igencsak csodálkozna, hogy valaha vasútközeli, de községszéli vendégfogadó háza ma szinte a város középpontjában van. (Ha még megvan!)
 
A fürdőtelep (185 hold) tulajdonosa akkoriban a tihanyi Szent Benedek Apátság volt; 1918-tól az apátságtól bérelte a területet a Balatonfüredi Gyógyfürdő és Forrásvállalat rt., és 1934-ben „telekkel rendelkeznek még (részben a telep belterületén kívül): gr. Quadt Sándorné, szül. Esterházy Marianna grófnő (38 hold) és a villatulajdonosok (95 hold)”. Mindez ma: múlt idő.
 
Balatonfüred valaha Zala megyéhez tartozott. Aztán volt idő a 20. században, amikor Zala megyének fél méter Balaton-part sem jutott. Ma négy megye – köztük Zala – osztozik a Balatonon.
 
Az 1934-ben megjelent részletes útikalauzt ma lapozgató, olvasó ember számára megdöbbentő újdonság lehet a balatoni táj jeles városaként böngészni Zalaegerszeg térképét. A városka 13 100 lakosa 1934-ben többnyire katolikus, de élt itt 325 evangélikus, 298 református és 1002 zsidó ember is. (Ma 61 114 magyar állampolgárt tartanak nyilván a zalai megyeszékhelyen.)
 
A Báró Wlassits Gyula (ma: Ady Endre) utca végén volt 1934-ben a Régi temető. Annak helyén épült a Városi Strandfürdő, medencéjében 1958 nyarán már lubickolni lehetett. A régi térkép jelzi: hol található 1934-ben – túl a várost körbeölelő vasúti síneken – a folyóparti strand, akkoriban oda járt a város apraja-nagyja. De az ötvenes években a Zala folyó elmocskolódott vizében már nem volt tanácsos fürdeni. A vasútállomás mellett a hajdani Baross liget még megvan, csak manapság a fiatalok már Dózsa ligetnek nevezik.
 
Mint régen, Siófokon ma is a város fölé magasodik a százéves víztorony, Keszthely főterén áll az ódon gimnáziumi épület, a belváros szélén múltba mereng a fénnyel ragyogó Festetich kastély, Csopakon a Berekháti utca neve rejti a hajdan híres szőlőtermő dűlő emlékét, s a domboldalon eredeti pompájában őrzi a Balaton álmát Ranolder püspök úr 1802-ben épült méltóságteljes vincellérháza. A tihanyi bencés apátság ezer éve mozdulatlan és mozdíthatatlan: égig érnek a Balatonban tükröződő tornyai.
 
Régi könyv új kiadását lapozgatjuk: sétálunk a múltban!
 
Meg-megállunk, körülnézünk, bámulunk…
Ilyen volt nagyszüleink álomba merült régi világa.
Eltűnt a konflis, a vicinális, a balatoni vasútállomásokról a bőrkötényes hordár, a hivatalokból a tányérsapkás altiszt; napernyőt, tollas kalapot, könyékig érő csipkekesztyűt csak mutatóban, a múltidéző füredi Anna-bálon látni; a hajdan gazdag szőlőtermő területekre szállodák, autóparkolók, üzletek települtek, néha villa- néha vityillósorok; szüreti mulatságok helyett utcasarki borkóstolókban iddogálnak az emberek. Már nem üdülünk (újjászületés), csak nyaralunk (pihenés)…
 
Rohan az idő. Álljunk meg egy pillanatra! Lapozgassunk egy régi, „elavult” útikönyvet.
A Balaton-parti kövek között ma is nagy idők emlékéről muzsikál a csobogó víz, mint hajdan, időszámításunk előtt, Krisztus után 1934-ben.
 
Szigethy Gábor, 2012. október 3.