Hankiss János - Magyar géniusz

A magyar lélek tükrözője

„A kis bajoktól kellene félni, a kis szeretetlenségektől, ádáz mellőzésektől, rideg érdektelenségtől, a napi „kis" jelentéktelen, ismétlődő, mindig ugyanoda ütő vízcseppektől. A kis haláloktól. Amelyek alattomosan közelítenek meg, kivédhetetlenül kerítenek hatalmukba és fojtogatnak. (...) A kis gyilkosaid elől menekülj!
Hankiss János nem találkozott életében „nagy gyilkosokkal". Ahhoz túl jó ember volt. És túl sok ismerettel bírt. Szakmai tudását, emberségét senki nem kérdőjelezhette meg. 1945-ben el akarták ítélni, nem tudták pontosan megmondani, miért. Az 50-es években, ha egy-egy „központi, gyilkos hullám" el akarta borítani, odaért hozzá, megállt előtte, tisztelgett, kikerülte, és hömpölygött tovább.
Pedig 1959-es temetése kapcsán csak külföldi, elsősorban francia szaklapok gyászolták meg a Francia Becsületrend magyar tulajdonosát. Magyar díj, kitüntetés híján a hivatalos szervek nem vettek tudomást arról, hogy meghalt, mint ahogy arról sem, hogy létezett. „Meghalt egy volt egyetemi professzor, pártitkár elvtárs, milyen kommünikét adjunk ki? Hogy hívták? Hankiss János. Ki az? Én nem tudom, én csak a párbizottság külön halotti és kegyeleti bizottságának agitációs propagandistája vagyok. Van állami kitüntetése? Nincs. Akkor hagyjon békén, Ilonka."

Mert sem a párttitkár, sem Ilonka nem olvasta a „Magyar géniusz" című művet. Egy olyan munkát, amely politikai, felekezeti, nemi és egyéb különbözőséget figyelmen kívül hagyva minden magyar „időtüköre", Vörörmarty szép szavával élve. Magyarságunk, magyarságunkban megolvadt történelmünk, kultúratörténetünk, fejlődéstörténetünk, néplélektanunk alapvető összefoglalója. Ha nem tudunk róla, akkor is tudunk róla. Gyakoroljuk. A mindennapokban, ott van, ha ezen az áldott-átkozott nyelven megszólalunk, ott van a baráti ölelésekben, a szerelmeinkben, barátságainkban, elmúlásainkban.

Evangélikus családból származott. Szülei: Hankiss János (1863–1933) fővámigazgató, helyettes államtitkár, nemes Gebhardt Antónia (1865–1934). A budapesti tudományegyetemen, az Eötvös Collegium tagjaként, középiskolai tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1915); közben a szülők támogatásával Genfben és Párizsban is tanult, a francia irodalom története a 18. században tárgykörből magántanári képesítést szerzett (1919). Eközben lezajlott egy világháború, de Hankiss János csak tanult. Mindene volt a könyvtár, akármelyik egyetemen tanult itthon vagy külföldön, állandóan a könyvtárban volt megtalálható, ahol a százezernyi gondolatot, melyeket a könyvek őriztek – ő hangosan hallotta. És ezek a hangok elnyomták a külvilág zaját. Megtanulni franciául, de úgy, hogy utána meg lehessen írni a magyar irodalom történetét ezen a nyelven, és kiadni. Megtanulni olaszul, de úgy, hogy utána szintén meg lehessen írni egy irodalomtörténeti összefoglalót szintén a magyar irodalom történetéről, és azt meg Itáliában megjelentetni.

Megtanulok tizenkét nyelvet azért, hogy hazám kultúráját terjeszthessem. Szép gondolat.
Párizs, Genf, Budapest után az első munkahely az egri állami főreáliskola, ahol helyettes, majd rendes tanár. Körülnézett. Az egri főreáliskolának nincs rendes könyvtára. Nem hallja a hangokat a könyvek között. Egy év, tovább kell menni.

Mivel a Debreceni Tudományegyetem megszervezésekor nem létesült francia tanszék, eleinte lektorok és helyettesek alkalmazásával próbáltak segíteni a helyzeten. A francia nyelv tanításának és a tanszék szervezésének újabb fejezete kezdődött azzal, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1916 szeptemberében Hankiss János egri állami főreáliskolai tanárt nevezte ki francia (és egyben német) lektornak. Hankiss személyében egy fiatal, energikus szervező került a debreceni egyetemre, aki irodalomtörténeti dolgozataival már hírnevet szerzett. „A francia irodalom története a XVIII. században" tárgykörből 1919 áprilisában habilitálta őt a Bölcsészettudományi Kar. Később, amikor a francia kormány ezért kitüntette, ravaszul átadta a magyar irodalom francia nyelvű történetét, amit a meglepetéstől azonnal ki is adtak.

Hankisst ezután a Külügyminisztérium Tudományos Osztályára, a Békeszerződést Előkészítő Irodába rendelték be, ő fordította franciára a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos magyar javaslatokat és ellenérveket.

Tud erről valaki? Senki. Most, amikor a trianoni szerződés száz éves évfordulójához közeledünk, merengjünk el egy percre a fiatal professzor helyzetén. A háború után az egyetemek katasztrofális állapotban vannak. A tanárok elmenekültek, meghaltak a fronton vagy depressziósak. A viharos társadalmi változásokban havonta változó Külügyminisztériumban nincs senki, aki komoly francia szöveget értene. Pedig egy nemzet sorsa múlhat (múlott) ezen. Debrecenig kellett menni, hogy találjanak valakit. Hankiss János pedig precízen, pontosan fordította a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiájának papírra vetett mondatait. Nincs kizárva, hogy ha elvitték volna a tárgyalásokra is, talán valamivel optimálisabban alakult volna a helyzet.

„Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!"...

Pozsgai Zsolt