Eötvös Károly - Utazás a Balaton körül
Eötvös Károly - Utazás a Balaton körül
978-615-5269-68-4

Magyarország térképét nem tudom elképzelni a Duna és a Tisza határozott vonalai nélkül. De ugyanígy hozzátartozik a képhez – és hozzátartozik Magyarországhoz gyönyörűséges tavunk, a Balaton.

Eötvös Károly óta sok minden megváltozott. Utak, épületek, kikötők, nyáridőben emberek sokasága. De amíg világ a világ, csodálni fogják a Balaton környéki hegyeket: állni fog a Badacsony, Szigliget, a Szentgyörgy-hegy, a Fülöp-hegy, a Csobánc és a többi varázslatos domb, és fel fog kelni a Nap, aminek arannyá váló korongját áhítattal nézik az itt lakók és az ide látogatók, és az ezüsthíd is ugyanúgy köti össze telihold idején a Balaton északi partját a déli oldallal.

Csendes nosztalgiával gondolok azokra az időkre, amikor emberek nem rohantak el egymás mellett, és természetes volt, hogy beszélgettek múltról, jelenről és az eljövendőről. Huszadik éve élek a Balatonnak szinte jelképévé vált szent helyén, a Tihanyi Apátságban. Látom a napnyugtát és a napfölkeltét, figyelem, hogyan rügyeznek az ablakom alatt a vadkörtefák, és télen madárcsapatok találnak rajtuk pihenést és táplálékot.

Öreg halászok mesélték – ma még néhányan élnek a régiek közül –, milyen fontos volt számukra, amikor a vízen a ködben hajózva az apátság kettős tornya egyszerre csak felsejlett előttük. Akkor tudták, merre van a helyes irány.

Jó szívvel ajánlom ezt a színes útikönyvet, vagy azt is mondhatnám: történelmi mesés könyvet mindenkinek, akinek szívügye, hogy ne váljunk gyökértelenekké. Ez a mi otthonunk, ez a mi múltunk, itt kell élnünk, itt kell bátran hazát építenünk. A várromok, a templomromok, amelyekkel lépten-nyomon találkozunk a Balaton körül, erről beszélnek nekem. S arról, hogy igenis lehet és kell mindig újrakezdeni. Lehet és kell kultúrát őrizni és teremteni. Legyünk hűségesek ehhez a csodához, ami az idegen számára érdekes lehet, de nekünk, akik itt élünk, sokkal több: ez az otthonunk, ez a mi hazánk.

2 500 Forint
+ postaköltség
Szabó Magda - Abigél
Szabó Magda - Abigél
978-615-5269-69-1

Életbe oltott életek
Szabó Magda csodája
Szabó Magda 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, és mégsem. Reggel még benne volt a lapokban, de az átadásra már nem mehetett el. Visszavonták tőle. Az indoklás szerint (ami nem hivatalos) részben azért, mert tudott latinul, ráadásul tanította is. Részben „polgári származása” miatt. (Ha tudták volna, hogy ógörögből is perfekt, tán még el is ítélik.)


Baumgarten Ferenc Ferdinánd díja körül mindig is viharok voltak. Már akkor kezdődtek, amikor meghalt, végrendeletében váratlan módon hatalmas pénzt hagyott arra, hogy írókat díjazzanak. A rokonok évekig támadták a végrendeletet, hiába. Babits mint főkurátor osztotta rendületlenül. Támadták a díjat, mert liberális. Támadták azért, mert nem. Megkapta Karinthy Frigyes, megkapta Wass Albert, már csak hogy nőjön a zavar. És Baumgarten Ferenc Ferdinánd csak mosolygott ezen odaföntről. Nem volt mágnás, bankár – „csak” esztéta és kritikus. Aki itt hagyta Magyarországot, majd Németországban telepedett le, és ott lett német író. Mindössze két kötete jelent meg a számtalan, az újságokban megjelent esztétikai írásai mellett. Közel egymillió pengős vagyonát a nevét viselő alapítványra hagyta. És abból a halálán túl is évtizedekig ellátta a magyar írókat, megmentette a pénzzel, akiket meg kellett menteni.


1949-ben azonban a hatalom azt mondta, ma már az írókat nem kell megsegíteni anyagilag, ma az író jól él, azt ír, amit akar vagy amit akarunk. És ha azt ír, amit akar és akarunk, akkor rendben. Ha csak azt ír, amit akar, akkor szilencium. Ahogy Szabó Magda esetében is. Életét az mentette meg, ami a díjat elvette: hogy tud latinul, görögül. Jó emberek, szerkesztők segítettek, ellátták a nélkülöző családot – Szabó Magdát és férjét, Szobotka Tibort – fordítási munkákkal, ebből tartották fenn magukat. Napi egyszeri étkezésre futotta, és ahogy a kis levest vitte cekkerben haza Szabó Magda, el kellett viselnie másodrendű írók hangos lenézését. Nem sokáig. Pár év, és fordult a világ. Szabó Magda klasszikussá vált, a többiek vitték a cekkert tovább az ismeretlen írók tömegsírjaiba. Szabó Magda közben megkapta a József Attila-díjat, amelyet a kulturális vezetés a Baumgarten-díj utódjának jelölt ki, csak úgy, önhatalmúlag. Szerintem a döntés pillanatában odafentről hallatszhatott egy durva morgás B. Ferenc Ferdinánd felől, de ez nem érdekelt senkit.


De vissza 1949-hez. Latinul tud. Ez a baj. Azt mondta a hivatalos szerv, aki latint tanul és tanít, az vissza akarja hozni a múltat. Annak nem jó a jelen. És nem hisz a jövőben. Sajátságos értelmezés. De igaz.


Szabó Magda saját múltjában élt, egész írói életében azt húzta fel kék csodakabátként, annak melegében alkotott. Kevés olyan író van, akinek gyermekkoráról, szüleiről többet tudnánk meg regényei, írásai nyomán. Szabó Magda számára szüleinek felmagasztalt, csodálatos tulajdonságai, a velük töltött felejthetetlen gyermekkor, aztán a kamaszkor kiapadhatatlan témák sorát adta egész életére. A latin? Igen, otthon sokszor latinul beszéltek édesapjával, amin a csodálatos mesélőkészséggel megáldott anya nagyokat kacagott. Nem feltétlen klasszikus idézetekkel felelgettek egymásnak, hanem a „hozz krumplit a pincéből – hogy hozzak, már régen elfogyott” mondatokkal. És ezen nagyon jókat szórakoztak mind.  Az egész családfa – Szabó Magdától tudjuk – tele volt vidám, mesélő, verselő emberekkel. Valamikor még birtok is volt, pénz is volt, de az elúszott, maradt a műveltség és a nevetés a debreceni, virágos polgári épületben, amit ma úgy mondanánk, sorház.

Édesapja, édesanyja nevetett ott abban a latin tudásban, ami miatt kihúzták a listáról. Nem csak őt, Németh Lászlót is. És a díj is megszűnt 1949-ben, és ha már nem kapott díjat, a munkahelyéről is kirúgták az írónőt. Sajátos logikája volt ez a kornak.

Szabó Magda szinte egész életében a szüleit írta, és a Debrecenben eltöltött gyermek- és ifjú éveket. És a szülei tudhatták, hogy lányukban élnek majd tovább. Így is viselkedtek vele, készülődtek a lányukban feloldódó öröklétre. Édesapja biztatta, menjen színésznek, de Szabó Magda azt felelte, őneki nem a színpadon a helye, hanem a rendező mellett, ott hátul. Édesapja vállat vont, jól van. Akkor majd elbújik a lánya színdarabjaiban. És valóban találkozhatunk vele a későbbiekben a Szabó Magda-drámákban. Fricskás mosolyával, kálvinista nyakasságával, amit olyan magától értetődő módon örökölt meg a lánya.


Édesanyja is elfogadta ezt a „lányomban való életet”. Már amikor szülte, az első háború alatt egy olyan sátorban, ahol mellette a szanitécek csonkolták katonák végtagjait, vagy kötöztek be sebesülteket – köztük felsírt egy kislány. Az anya kis híján belehalt a szülésbe, majd az azt követő fertőzésbe. Szabó Magda ezt az áldozatot azzal köszönte meg, hogy édesanyja alakját szintén beépítette az életművébe, nem akármilyen mélységű szeretettel, gondoskodással. Úgy érezte, szülei miatta mondtak le valódi életükről, és neki kötelessége teljesíteni ambícióikat, és új élettel megajándékozni őket.

Így is történt. Leghíresebb regényeiben a tájékozatlan olvasó nem kell hogy feltétlen felfedezze a családi azonosságot, az önéletrajzi elemeket. Nem kell ismernie a valós szereplők múltját ahhoz, hogy lássa, örökzöld kertben sétál olvasás közben. És ha elborzad a református lánynevelő intézet két világháború közötti szokatlan szigorán, erős szabályain – nem kell tudnia, hogy a szerző egész életében imádta ezt a kálvinista rendet, folyamatosan felkereste régi matuláját, alapítványt hozott létre működésének segítésére. Sőt, főgondnok a református egyházkerületben, és nagy örömmel ünnepli, hogy 1983-tól a református egyház női lelkészeket is elismer és elfogad. „Szabálytalan keresztény”-nek mondta önmagát, ez a szabálytalanság ezt jelentette, hogy ökumenikus gondolkodása volt világéletében, de ezzel együtt igazi debreceni kálvinista. A debreceni nagytemplom két tornyára úgy tekint, mint édesanyjára és édesapjára. Megírta, ha a templomra néz, nem csak az jut eszébe róla, hogy ő kálvinista, hanem hogy magyar. Ez a kettő egybefolyik. Magyarnak lenni azt jelenti számára, hogy mindig újat és újat akarni, mindig reformátornak lenni, szinte mindegy is, hogy világi vagy teológiai értelemben.

A világi vagy párthatalom pedig hajlamos volt letenni a fegyvert a kétségtelen tehetségek előtt. Szabó Magda nem kímélte a szocializmus alatt a hazug ideológiát, ha mégis elszakadt a témában a szülőföldtől, szüleitől, meglehetős viharral támadta ezen hazugságokat. Drámáiban már a hatvanas évek elején ott izzik az 1956-os forradalom emléke és szenvedélye, mindenki érti az áthallást, de nem tiltják be műveit, mert lehetetlen elhallgattatni ezt a lázadó, „szabálytalan keresztényt”. Ráadásul, mire oda jutnának, hogy mégis megbüntetik, jön egy új mű, egy új regény, amelyben ismét az apa-anya kettős lélegzik, él és nevet. És ott dobog a múlt, a letűnt szerelmek és szenvedélyek kora modern, korszerű köntösben.

Elképzelem az akkori cenzort, aki megkapja valamelyik kiadótól Szabó Magda új regényének kéziratát. Neki az a dolga, hogy megkeresse benne azt, ami elítélendő, szemben áll a szocialista realizmussal, vagy csak egyáltalán klerikális, üldözendő. De ahogy úszik a szeme a sorokban, látnia kell, itt valami élő szövettel van dolga. Ez nem papír és írógépszalag-festék. Olyan elképesztő témák annyira könnyed és légies elővezetésben, hogy aki olvassa, úgy érzi, maga is fel tudja emelni a több tonnás sziklát, és könnyed táncokat tud lejteni vele. Szabó Magda írá­sai­ban olyan magától értetődő módon jelenik meg mély filozófia, ezotéria, nehéznek gondolt metaforarendszer, hogy azonnal befogadhatóvá válik, és ez az élő szövet bennünk is él tovább, kitágítja világképünket, és lelkünket megmagyarázhatatlan jóérzés partjai felé vezeti.

Saját bevallása szerint nem akart író lenni. Versekkel kezdte, de azt is először édesanyja kedvéért. Aztán jöttek az önéletrajzi írások, ezekből felbomló általános és mindenkire érvényes emberi tartalmak. A magán­életi örömből írói stílus lett, világsiker. Nem ő akarta, benne akarták mások.

Egyedül az ember legyőzhető. De aki megtalálja a módját, hogy imádott szüleit, sőt, a többi felmenőit életben tartsa önmagában, táplálja és felvállalja őket, és a napi harcok során ezzel a sereggel kelljen útra – legyőzhetetlen.

Szabó Magda művei eddig is sok – negyven – nyelven jelentek meg, számtalan országban. De ez csak a kezdet. Ahogy Márai Sándor esetében is eljön majd az idő, amikor ismét igény lesz erre a kikezdhetetlen tehetségre.

Arra az irodalomra, mely halálos eltévelyedéseink során képes visszavezetni bennünket az örök emberi értékrendszer minden öröméhez.

Pozsgai Zsolt

2 500 Forint
+ postaköltség
Lázár Balázs - Soós Péter - Szabó Péter - Szántó Nóra - Huszárkönyv
Lázár Balázs - Soós Péter - Szabó Péter - Szántó Nóra - Huszárkönyv
978-615-5269-70-7

Tisztelt Olvasó!
"Emberségből példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak”
Balassi Bálint

A legenda – eredeti értelme szerint olyan történet, amit el kell olvasni, hogy követhessük a benne foglalt példát – akkor jó, ha igaz. E kötet lapjain egy ilyen legenda, a huszár jelenik meg: a magyar történelem és az egyetemes hadtörténet meghatározó szereplője. A világszerte elismert és rendkívül sikeres katona, aki olykor csaták és háborúk sorsára gyakorolt döntő befolyást, s a legnehezebb helyzetekben is megállta a helyét.

A modern technika az elmúlt században leparancsolta a lovasságot a világ csatatereiről, de a hagyományos huszárszellem értékeit – a bátorságot, a mindennél erősebb bajtársi köteléket, a kreatív, önálló, egyéni gondolkodást és a végsőkig tartó
kötelességteljesítést – semmi sem teheti zárójelbe. Boldogabb országokban, ahol a katonai hagyomány folytonossága töretlen, ma is vannak olyan alakulatok, amelyek például ejtőernyősként, felderítőként büszkén őrzik a legtöbbször magyar származású alapítóik és elődeik által megélt értékeket, mert tudják, ezáltal jobb katonákká válnak.

A Magyar Honvédség megújításának idejét éljük. Miközben jelentős erőfeszítéseket teszünk a szervezet korszerűsítésére, a felszerelés és a fegyverzet modernebbre cserélésére, tudásunk naprakésszé tételére, rendkívül fontos, hogy honvédeink megismerjék, s a szükséges mértékben mindennapi munkájuk részévé tegyék mindazt, ami huszáraink szolgálatából örök érvényű.

Ez a kötet, amelyet nagy tisztelettel ajánlok az ön figyelmébe, kedves Olvasó, mindenkihez szól, aki hisz abban, hogy a nemzet közösségében mi, magyarok mindannyian összetartozunk, s hogy ez olyan érték, amelynek védelmében – huszár őseinkhez hasonlóan – érdemes küzdeni.

Tisztelettel köszönti:
Hende Csaba
Magyarország honvédelmi minisztere

2 500 Forint
+ postaköltség
Hamvas Béla - Öt géniusz - esszék
Hamvas Béla - Öt géniusz - esszék
978-615-5269-71-4

Egy alig ismert szellemóriás
Hamvas Béla a magyar irodalomnak, a magyar szellem történetének magányos cédrusa.
Nem annyira magányos, társtalan és meg nem értett, mint Csontváry – de saját korában reménytelenül idegen lángelme. Nem olyan drámai, mint Ady vagy Füst Milán, nem olyan irodalmi kóborlovag, mint Márai, nem olyan lírai, mint Krúdy, nem olyan intellektuális világfi, mint Szentkuthy Miklós. De mindezek magányossága rokon az övével, és Bartók egyetemessége és asztrális egyedülléte, kozmikus érzékenysége és ébersége is. Mennyi monumentalitás, mennyi zordon nagyság – a Himalájának nincs ennyi csúcsa… És ha hozzávesszük mindezekhez Kerényi csillogását, Weöres álarcok mögötti időtlen metafizikáját s még megannyi sziporkázó értéket, okos tanítást vagy világot értelmező bölcsességet, nem is értjük, hogy a magyar szellemnek ebben az arany századában miért is kellett Hamvasnak ismeretlenként, szinte észrevétlenül sírba szállnia. Ha jól tudom, egy rövid, szemérmes, neki dedikált vers (az Új Emberben, Hoványi János akkoriban sem ismert és ma sem nagyon számon tartott költőtől): ez volt az egyetlen nekrológ, amellyel a nemzet búcsúztatta.

Hova lettek a barátok, a társak és a társtalan szellemi testvérek és mindazok, akiket mindezek tanítottak – van-e értelme a kultúrának, ha csak ilyen utókort képes nevelni magának? Van-e még értelme dédelgetnünk azt az illúziót, hogy minden remekművel: verssel, regénnyel, festménnyel, zongoraversennyel, filmmel nemesedik a világ, gazdagabb lesz a nemzet, tökéletesebb lesz az emberi nem – hogy egyre több okosabb, bölcsebb és igazságosabb utód lép az elődök nyomába – hogy igenis, megy a könyvek által elébb a világ…

Hamvas egyébként ennek épp az ellenkezőjét gondolta – azt, hogy az emberiség egyre lebutítottabb állapotba kerül. Nemigen hitt a haladásban és nemigen hitt a fejlődésben, főleg pedig a két fogalom összeköthetőségében nem, és a krízist a modern emberiség állandó létállapotának tekintette. Ennek mintegy cáfolataként utolérhetetlen életművet hozott létre. Mint gondolkodó, mint regényíró és mint esszéíró. E kötet az utóbbiakból nyújt válogatást. Azért az esszére esett a választásom, mert azon talán lehet vitatkozni, hogy mondjuk kinek köszönhetjük a legnagyobb magyar regényeket – de hogy Hamvasnál lefegyverzőbb eleganciával, nála meggyőzőbben, veretesebben és magával ragadóbb sodrással, a francia és angol klasszikus elődök méltóbb utódaként senki nem írt esszét magyarul, ez meggyőződésem; és remélem, e véleményemet igen sokan fogják osztani jelen kötet olvasói közül.

Hamvas elsőrendű fényességű állócsillag szellemi égboltomon tizenéves korom óta, amikor is – még a hetvenes évek elején – szerény eszközeimmel Hamvas rehabilitációjának szolgálatába szegődtem. Azóta nem kevés csillag, bolygó és üstökös fénye elfakult szemem előtt ezen az égbolton, Hamvast azonban folyamatosan ott érzékelem a legfényesebb égitestek között.
Hogy e válogatásnak hány olvasót sikerül bevonnia a tudás és az írás minőségének e magasiskolájába – e pillanatban erről aligha lehet fogalmam. De tudom, hogy ennél fontosabb könyvet aligha bocsáthattunk útjára.

Szőcs Géza

2 500 Forint
+ postaköltség
Illyés Gyula - Hunok Párisban
Illyés Gyula - Hunok Párisban
978-615-5269-72-1

Hunok Parisban

Lectori salutem
Illyés Gyula a Hunok Párizsban című prózájában a XX. század második évtizede Párizsának hangulatát idézi meg. Az ott töltött idő, a néhány év meghatározó számára. „Párizs tett magyarrá”, vallja a költő a Kortársban 1974-ben megjelent beszélgetésében. Illyés Párizs-szeretete a hely szelleméből, a genius lociból táplálkozott. A fiatal író, látva az egyszerű francia ember világhoz és Franciaországhoz való viszonyát, ismeri fel a szabadság és hazaszeretet összetartozásának fontosságát.

„Végigjártam a kiállítási helyiségeket, a moderneket persze: órákig álltam a könyvesboltok utcára kitett ládái előtt, az új könyveket és folyóiratokat, ugyancsak a moderneket lapozgatva”, írja a könyvben, „a legújabb festmény, a legújabb gondolat, a legújabb remény, a legújabb közlemény kellett.” Nem Ady „álom” városa kellett neki, a XX. század eleji Párizst imádta: hogyan lehet hétfőn a keddet is megélni, a jelenben a jövőre is gondolni, újat alkotni.

A könyvben Tristan Tzarával való találkozásáról, a „szolgai logikától” mentes irodalomról ír lelkesen. Ott élő magyarokról ír, hogyan élték napjaikat, hogyan keresték meg egyik napról a másikra a betevő falatot, de közben szívták magukba hétfőn a kedd (a jövő) levegőjét. Arról a Párizsról ír, amelyben az ember egyszerre lehet magányos és társaságbeli, utált idegen és befogadott barát, ahol a rend és a káosz közösen uralkodik.
Párizs a XIX. század végén és a XX. század elején központ, igazodási pont, genius loci a művészetben, irodalomban. Az odalátogató fiatal tehetségek a modern kor kezdetének eredeti forrásából meríthettek.

Nemrég a Musée d’Orsay-ban nyílt az „Allegro barbaro” című kiállítás, amely bemutatja, hogy a francia posztimpresszionista festészet, Matisse és társai 1905–1920 között hogyan befolyásolták az ott tanuló magyar festők (Berény, Czóbel, Perlrott, Márffy, Tihanyi stb.) látásmódját, a magyar modernizmust, hogy Kodály, Bartók és Debussy művei hogyan kapcsolódtak össze. Illyés él a lehetőséggel, merít a tiszta forrásból, és költészetét, gondolkodásmódját Párizs művészeti élete, festészete, zenéje (Bartók, Stravinsky), irodalma (Tristan Tzara, Paul Éluard, Aragon, André Malraux) befolyásolja. Illyés Gyula megélte és megírta Párizs varázsát, expresszionizmusát, szürrealizmusát, az avantgárd győzelmét.

Illyés Gyula azonban nem lesz francia költő, bár 1923-ban már ír fran­ciául verset („Voiliers”) amelyik megjelenik egy párizsi folyóiratban, a Dokumentumban. Sőt a Quotidien című lap munkatársa lesz, ahol versei jelennek meg! A művészvilággal való kapcsolatát jelzi, hogy 1924-ben Tihanyi Lajos, a magyar „Vadak” egyik alapítója montparnasse-i műtermében Illyésről kubista rajzot készít. Az sem véletlen, hogy Illyés Kassák folyóiratában, a „Ma”-ban közli verseit, sőt Cocteau-t fordít.

Ahogy Bartók és Kodály egyszerre tudott meríteni a magyar és a szomszédos népek mese- és dallamvilágából és európai zenét szerezni, úgy lett Illyés költészete és prózája magyar és egyetemes. Erről szól ez a könyv.
                
Vizi E. Szilveszter

2 500 Forint
+ postaköltség
Patai József - A középső kapu - Héber költők
Patai József - A középső kapu - Héber költők
ISBN 978-615-5269-73-8

Kedves Olvasó!
Nagy örömömre szolgál, hogy újra elérhetővé válnak Patai József, e hazánkban mára méltatlanul feledésbe merült, ám valaha ugyanitt a héber nyelvű irodalom egyik legkiválóbb értőjeként és népszerűsítőjeként ünnepelt író, költő és műfordító valószínűleg legnagyobb jelentőségű művei. Patai életútja pontos látleletét adja annak a kettős kötődésnek, amely a magyar zsidók világlátását, hagyományaikhoz és szülőföldjükhöz való hűségüket egyaránt meghatározta.

Ezt a kettősséget, mint az egyéni létezés gazdagabb megéléséhez elvezető adományt e kötet szerzője is élete minden rezdülésében büszkén magával hordozta. Így válhatott a gyöngyöspatai hászid környezetből származó, és a magasan jegyzett kisvárdai, sátoraljaújhelyi, huszti, nyitrai és szatmári jesivák, majd a budapesti rabbiképző egykori hallgatójából a bölcsészettudományok doktora, a valaha virágzó magyar zsidó közélet valószínűleg legfontosabb orgánumának, a Múlt és Jövő című folyóiratnak az életre hívója és nemzetközileg elismert tudós.

Magyarország annak idején százezrével szívta magához a közép-euró­pai zsidóság tömegeit. Ez a zsidóság egyben kovásza lett Magyarország fejlődésének. Nem túlzást azt állítani, hogy ezt az országot jelentős részben éppen zsidó vallású vagy származású művészek, írók, tudósok életműve tette ismertté a világban. Közéjük tartozott Patai József is, aki a sokak számára csábító, ám végül fájdalmas kudarcba torkollott asszimiláció helyett zsidóságának féltő és építő megőrzését, illetve a héber nyelvű irodalom Arany, Ady és József Attila nyelvén való megszólaltatását választotta.

Patai szentül hitte, hogy a héber Biblia valójában tartópillér, amelyen az egész nyugati civilizáció nyugszik. Ugyanezt érvényesnek tekintette a későbbi héber nyelvű irodalomra is, ezért döntött úgy, hogy az ősi nyelvet nem ismerő honfitársai számára is elérhetővé teszi annak számos örökbecsű remekét.

Legalább ilyen fontos számomra, hogy a magyarországi zsidó vallásosság egyik legmeghatározóbb irányzata, a hászidizmus avatott ismerőjeként több művében, így a kötetben helyet kapó Középső kapu című írásban is hiteles és élménygazdag beszámolót nyújt a hászid gondolkodásról, szokásokról olvasóinak. A most közreadott regényben bámulatos pontossággal jelenik meg előttünk a hajdan volt magyarországi zsidóság élete, a szakadatlan tanulással, önképzéssel és szorgalmas munkával eltöltött hétköznapok, és valósággal magunkkal ragad bennünket a hetente elkövetkező ünnepnap, a szombat szentsége, amelyben megmerítkezve a hászidok időlegesen hátrahagyhatták a szegénység igáját, hogy a lélek gazdagságát élő valósággá nemesítve közelebb kerülhessenek Teremtőjükhöz, és örömmel szolgálhassák az Örökkévalót.

Ez a csodákkal és mély bölcsességgel keretezett világ talán örökre eltűnt Magyarországról. Patai József sorait olvasva azonban a spiritualitással átitatott létmód ismét átélhetővé válik számunkra, és csak rajtunk múlik, hogy elődeink inspiráló példájával töltekezve ebből mit tudunk megvalósítani a saját életünkben.

Szeretném, ha e kötetet forgatva minél többen fedeznék fel maguknak az egyetemes és a magyar irodalom ismét hozzáférhetővé vált kincseit. Jó olvasást kívánok hozzá!

Köves Slomó,
az EMIH vezető rabbija

2 500 Forint
+ postaköltség
József Attila - Válogatott versek
József Attila - Válogatott versek
978-615-5269-74-5

A magyar művészvilág, szellemi élet sok résztvevőjétől kértek a szerkesztők javaslatot, milyen könyvet ajánlanak a Nemzeti Könyvtárba. Megtisztelt, hogy engem is megkérdeztek. Azt válaszoltam, nem lehet Nemzeti könyvtár József Attila nélkül, márpedig eddig még nem láttam műveit a sorozatban. Azt a választ kaptam, hogy a javaslatnak örülnek, de az utóbbi időben az egyes köteteket az ajánló látja el bevezetővel és jegyzetekkel. Vagyis elkészíti az ő személyes példányát.

Vállaltam a feladatot, arra gondolva, hogy hála Istennek, az országban sok József Attila kötet forog, sok száz között elmegy egy kicsit más, ami nekem is sajátom.

De azután megijedtem. Milyen jegyzeteket írhatok, hiszen nem vagyok esztéta? És különben is, József Attiláról nagyszerű tanulmányok tömege jelent már meg, nálam sokkal különb irodalmároktól. Éppen a múlt héten olvastam egy remek vadonatúj írást a Flóra versekről.
Mégis vállaltam, mert mindennél fontosabbnak tartom, hogy József Attila művei jelen legyenek abban a válogatásban, ami összefoglaló igénnyel jeleníti meg a magyar irodalmat. Még akkor is, ha ebben a sorozatban nagyszerű remekművek sora mellet olyan szerzők is szerepelnek, akik nem állnak közel hozzám.

2 500 Forint
+ postaköltség