Jankovich Ferenc - A fáklya kilobban

Sorszám: 
68
Ár: 2 500 Forint
+ postaköltség
Cikkszám: NK-00068

Ajánlás

A magát költőnek valló és akként is induló, a Nyugatban és  a Kelet Népében egyaránt publikáló Jankovich Ferenc regényének első kötetét tarja kezében az olvasó. A pentelei kőműves házból induló és onnan a párizsi Sorbonne-ig eljutó, népi gyökerű fiatalember mindenséget versbe venni vágyó szándéka metamorfizálódik pályája vége felé a magyar régmúlt dicső és tragikus eseményeinek hű tolmácsolásává történelmi regényeiben. Az akkora már sok kötetes költő, irodalomtörténész, szépíró, filológus a 60-as évek elején jut el addig a felismerésig, hogy mindazon alkotói előzmények, melyek addigi  pályáját meghatározták, koncentrálhatóak egy-egy nagy prózai műben. Ebből a felismerésből születik meg a Világverő Mátyás király is.

Jankovich regénytrilógiája egyszerre viseli magán a magyar gyökerű értelmiségi és az européer gondolkodó valóságábrázoló szándékának minden fontosabb jegyét. Lehetne az is a címe Jankovich Ferenc trilógikus regényének, hogy: a XV. század második felének története Magyarországon. Hiszen igaz ugyan, hogy mindhárom rész abszolút főszereplője Mátyás, emellett azonban az író felvonultatja a kor minden jelentős politikusát, leírja a korszak legfontosabb történéseit, mindezeket szinte kronológiai sorrendben. Ám mégsem lehetne ez a cím! Mert a mű több történelmi események regényes leírásánál.

A trilógia zárókötete (A fáklya kilobbant) a trónutódlásért folytatott küzdelmek izgalmas, színes leírása, melyben a korábrázolás, a korfestés, a változó európai realitások ábrázolása kerül a középpontba.

A világverő Mátyás király nem csak azért érdekes és izgalmas olvasmány ma is, mert részletes és alapos képet kapunk a magyar történelem egy dicső korszakáról, hanem azért is, mert lehetetlen nem észrevennünk, XXI. századi mai magyaroknak a történelmi és szituációbeli párhuzamokat saját korunkkal. Dilemmáink, küzdelmeink, sorskérdéseink ma is ugyanazok, mint már annyiszor. Hogyan legyünk európaiak magyarként, mit adjunk Európának, hogyan szólhatunk bele magunk és földrészünk sorsába. Mint már annyiszor, újra megmentői és kovászai lehetünk egy reményeink szerint megszülető új világnak. Ezért ajánlom e trilógiát minden gondolkodó magyarnak.

Takaró Mihály
irodalomtörténész