Patay Pál - Az életet már megjártam

Mikrotörténelem
A nagybetűs História, a történetírás múltja több mint kétezer éves. Történetírók tízezrei írtak e hosszú idő alatt könyv-százezreket mindarról, ami egykor megtörtént az emberekkel. E könyvek talán kilencvenkilenc százaléka a nagy emberek, uralkodók, hadvezérek, csaták, hódítások történetét beszéli el. Olvashatunk az ókori görögök hősies küzdelméről a perzsák ellen, a római cézárok viselt dolgairól, bizánci császárokról, középkori szentekről, világhódítókról és világpusztítókról. A közemberekről azonban egészen a huszadik századig szinte semmi sincs ezekben a kötetekben.

Szűk évszázaddal ezelőtt, az 1930-as években azonban nagy fordulat következett a történetírásban. A kutatók figyelme a nagyszabású események leírása helyett a társadalmak hosszú idő alatt lezajló, hosszú időre kiható belső változásainak feltárása felé fordult. A politikatörténet mellett megjelent a társadalomtörténet, és ezzel a nagyszabású események új, a valósághoz közelibb értelmezést kaptak.

Néhány évtizeddel később, az 1950-es években még újabb megközelítés jelent meg: az úgynevezett mikrotörténet. Ennek követői azt vallották, hogy a történelem éppúgy minden elődünkkel történt, ahogy velünk mindnyájunkkal is történik, a múlt lehető teljes megismeréséhez tehát a közemberek múltja is hozzátartozik. A mindennapi élet, egy falu, egy messzire alig látszó közösség vagy éppen egyetlen ember hétköznapjai, a közember életének tényei, a viselkedését irányító normák, erkölcsi meggyőződések, hitbéli elvek feltárása vált kutatási problémává.

E megközelítés egyik fontos hozadéka annak felismerése, hogy a történelemnek nincs alul- és felülnézete. Ugyanazt a hegyet látjuk, akár egy másik hegyoromról szemléljük egyben az egészet, akár magán a hegyen kapaszkodva a lábunk alatt a sziklákra tekintünk – éppen így, ugyanazt a múltat szemléljük, akár a hatalmas hadseregek pusztító vonulását tanulmányozzuk, akár a közeli faluban munkálkodó kovács hétköznapjait. Nincs tehát történelem alatti múlt sem – attól, hogy a virágon ülő lepke a magasból nem látszik, még ott van és hat a környezetére.

Patay Pál visszaemlékezését ilyen mikrotörténelemként érdemes olvasni azon túl, hogy mint a legtöbb sors, méltó a figyelmünkre. És a „mikro" jelző talán nem is méltányos erre a műre. Ami kiemeli a hasonló emlékezések közül, az először is szerzőjének kivételesen hosszú élete. Tudjuk jól, hogy az átélt történelem alapvetően különbözik az olvasottól, és ma már nagyon kevesen akadnak, akik átélt történelemként adhatnak hírt a Monarchia, az összeomlás, Trianon, vagy éppen a két háború közötti évtizedek koráról.

Ez a hosszú élet ráadásul rendkívüli is. Patay Pál résztvevőként ad hírt az egykori magyar földbirtokosok mindennapjairól, katonaként a második világháború koráról, az ötvenes évekről, majd a kamaszkorban megszeretett, és felnőttkorban hivatássá lett régészetről és muzeológiáról. Van egy tudományterület, amelyben Patay Pál mindenki másnál jelentősebbet alkotott: a magyarországi harangok történetének számbavételében és leírásában.

A harang, tudjuk, sokkal több, mint hangot adó fém. Európai kereszténységünk szimbóluma, ezen felül nekünk magyaroknak még a megmaradásért folytatott önfeláldozó küzdelemé is. Sokat mondó, hogy Patay Pál éppen a magyarországi harangok feltérképezésében és tudományos igényű feldolgozásában találta meg hosszú élete betetőzését.

Bencsik Gábor