Gyurkovics Tibor - Isten nem szerencsejátékos - Ne szeress, ne szeress

A katakombalakó
RERUM NOVARUM címmel XIII. Leó pápa 1891-ben enciklikát adott ki. Összefoglalta benn a kor tudósainak, szellemi embereinek tanulmányait arról, hogyan fésülhető össze a szocializmus (kommunizmus) és a kereszténység, az egyház. Nagyon sok filozófus, író, társadalomkutató úgy látta, hogy a Marx-Engels által vizionált imperializmus ellenszere lehet a keresztényszocializmus. A magántulajdon eltörlése. A munkásosztály és a parasztság felemelése, az osztályharc megszüntetése. A szociális tevékenység minden elé helyezése. Az elesettek felkarolása. A kizsákmányoló tőkések elzavarása – mindez az egyház részvételével. Miért ne lehetne a szocializmusban élő ember istenhívő? Miért ne lehetne összeházasítani azt, ami értékelhető a marxizmusban, Jézus Krisztussal? A marxi értelemben vett szocialista államrendben miért ne lehetnének templomok, bazilikák, püspökségek, és egyáltalán – a kommunista utópia miért helyezkedne szembe a vallással? Jó, ebben az esetben ki kell dobni a hajóról a dialektikus materializmus több tonnányi csomagját, dobjuk hát ki! Lelkes csoportok jöttek létre, mozgalom – miközben a kapitalizmus haszonélvezői nevettek az egészen, úgysem lesz ebből semmi. És nekik lett igazuk. Egyelőre. De ki tudja, mit tartogat még a jövő?

 

Karácsony Benő - Napos oldal

Karácsony Benő - Napos oldal
Sorszám: 
77
2 500 Forint
+ postaköltség

Ajánlás
Vannak írók, akik a haláluk után – vagy már az előtt – kánonná lesznek, és a nevüket azok is tudják, akik soha egy sort nem olvastak tőlük. Vannak viszont olyanok is, nagyszerű művek alkotói különben, akiknek az a sorsuk, hogy újra és újra fel kell fedezni őket, mert a közös irodalmi emlékezetben sehogy sem sikerül megállandósodniuk. Nem lebecsülendő halhatatlanság ez sem, mert az olvasó számára újra és újra megadja a rátalálás örömét. Az olvasó egy kicsit a maga érdemének tudja be, hogy felfedezte magának – ettől aztán még becsesebb a számára.

Ilyen író Karácsony Benő, akiről alig hall az ember, aztán kezébe kerül egyik műve, beleolvas és felkiált: a csudába, de jó könyv ez! Ki ez a különös nevű ember, aki írta? Hol lappangott eddig?

 

Karácsony Benő - Napos oldal

Ajánlás
Vannak írók, akik a haláluk után – vagy már az előtt – kánonná lesznek, és a nevüket azok is tudják, akik soha egy sort nem olvastak tőlük. Vannak viszont olyanok is, nagyszerű művek alkotói különben, akiknek az a sorsuk, hogy újra és újra fel kell fedezni őket, mert a közös irodalmi emlékezetben sehogy sem sikerül megállandósodniuk. Nem lebecsülendő halhatatlanság ez sem, mert az olvasó számára újra és újra megadja a rátalálás örömét. Az olvasó egy kicsit a maga érdemének tudja be, hogy felfedezte magának – ettől aztán még becsesebb a számára.

Ilyen író Karácsony Benő, akiről alig hall az ember, aztán kezébe kerül egyik műve, beleolvas és felkiált: a csudába, de jó könyv ez! Ki ez a különös nevű ember, aki írta? Hol lappangott eddig?

 

Jókai Anna - Ne féljete, Godot megjött, Ima Magyarországért

Jókai Anna - Ne féljetek, Godot megjött, Ima Magyarországért
Sorszám: 
84
2 500 Forint
+ postaköltség

Előszó helyett
(részletek Jókai Annával készült interjúkból)
„Jókainak nem volt vér szerinti leszármazottja, semmilyen rokonság nincs köztünk. Mégis kötődöm hozzá, anyám korán megmutatta a műveit. Mikor elindultam a pályán, az Élet és Irodalom akkori főszerkesztője azt mondta, lehet, hogy maga tehetséges, de ilyen névvel senki nem jegyzi meg. De tudják, nem csak az angyal dolgozik az emberben, a kisördög is megpiszkálja néha. Eldöntöttem, hogy megmutatom, igenis megjegyzik a nevem."

A gyermekkor
„Bizonyos értelemben a tipikus városi polgári család gyermekének életét éltem, amiben csak az volt a különleges színfolt, hogy édesanyám az összespórolt pénzéből vásárolt egy kis vidéki házat Tárnokligeten, ahol a nyaraimat töltöttem. Így aztán elég korán belecsöppentem a természeti létbe. Énnekem éppen ezért nagyon fontos volt a zöld, soha nem éreztem azt, hogy budapesti vagyok, hanem vidéki is. Ebben a gyerekkorban egy olyan különleges helyzetben éltem, ami később az irodalomban hasznomra volt. Nem voltunk olyan szegények, hogy azt mondhattam volna: nélkülözünk, viszont nem voltam olyan gazdag sem, hogy ne lettek volna állandóan bizonyos vágyaim. Tipikus kispolgári család volt a mienk, aminek még külön érdekessége, hogy akkor születtem, amikor az édesanyám már tulajdonképpen a nagyanyám is lehetett volna. Egyetlen testvérem tizennyolc éves volt. Úgyhogy mire eszmélni kezdtem, ő már nem is volt a háznál. Tehát tulajdonképpen egykeként nevelkedtem. Olyan erős anyaközpontú családban, ahol mindenben az anyám szava volt a döntő. Rendkívüli mértékben féltett az édesanyám, mert az idősebb szülő az mindig jobban ragaszkodik a gyermekéhez. Igen kevés barátom volt, elzártan neveltek, ami abban a tekintetben jó volt, hogy nagyon hamar ráfanyalodtam arra, hogy olvassak. Otthon üldögéltem, figyeltem az ablakból, a Kemény Zsigmond utcai második emeleti lakásból, egy kis gobelin párnára könyökölve az utca életét. Volt ott a sarkon egy zajos kocsma, jöttek-mentek a lovas kocsik. Zajlott a hangos élet. Ebben a környezetben nőttem föl, a felnőttek világában nem éreztem jól magam. Mindig azt gondoltam, hogy ha én megnövök, akkor majd meg fogom mondani a többieknek, hogy mi a rossz, és miért nem jó így a világban élni. Nagyon-nagyon elgondolkodtattak a dolgok, koravén gyerek lettem. Mindig mindenbe beleszóltam, mindenről volt véleményem, és anyám szinte csodagyerekként nevelt, ami ugyanakkor káromra is volt. Egyrészt ambíciót adott, másrészt pedig elhintette bennem azt a téveszmét, hogy fiatal korom ellenére én vagyok a világ közepe. Rabságban tartott, elkényeztetve. Tehát anyám rabja voltam, ugyanakkor a hercegnője. Ilyen különös módon nőttem fel. Iskoláimat ott végeztem a Horváth Mihály téren, az akkori mintaiskolában. A gimnáziumban jó tanuló voltam. Általában kitűntem azzal, hogy versenyt nyertem, főleg szavalóversenyeken szerepeltem nagy sikerrel. A reáltárgyak nehezebben mentek, ennek ellenére jelesen érettségiztem. Akkor nem tudtam bejutni az egyetemre, mert a polgári származásom miatti gyanakvás nem tette ezt lehetővé, meg azért is, mert nagyon kritikus emberke voltam gyerekkoromban, s ez így maradt. Így alakult, hogy bizony változatos életpályám lett, mert el kellett menni dolgozni. Próbáltam hát megélni abból, amihez nem értettem, a könyvelésből. Később valaki fölfedezte, hogy vonzódom a művészetekhez, akkor lettem művészeti előadó, de az írásnak akkor itt már nyoma sem volt. Gyerekkoromat kötötte az le, sok-sok verset írtam."

A halál megtapasztalása
„Anyám nagyon féltett, mint egyetlen, késői gyermekét, így mindenhova magával hurcolt. Elvitt a keresztanyám édesapjának a temetésére, aki számomra teljesen ismeretlen férfi volt. Ötéves lehettem, nyitott koporsók voltak akkoriban. Akkor láttam először halottat. Otthon erről nem is volt szokás beszélni, a halál tabu volt. Néztem azt a viaszos arcot, a megnyúlt füleket, és olyan érzés fogott el, hogy valami itt a világban nem stimmel. Anyám el volt foglalva az emberekkel, így én fogtam magam, és végigjártam az egész ravatalozót. Megnéztem minden halottat. Minden nyitott koporsót. Egy csecsemő holttesténél álltam meg, egy apró fehér koporsóban feküdt. Valami elementáris erővel jött abba a pici ötéves kislányba a felismerés, hogy csecsemőkorban is meg lehet halni. A halál, az olyan valami, hogy bármikor hazamegyek – és vége? Hogy ez az emberi élet, és én is meg fogok halni? Nemcsak az anyám, hanem én is? De akkor mi értelme van? És attól kezdve ez volt a fő kérdése az életemnek. Mind a mai napig ez a fő kérdése. Erről írok, erről beszélek, erről próbálok vallani: hogy mi értelme megszületni. Miért éppen ide, és hogyan lehet megbirkózni azzal a gondolattal, hogy a legtüneményesebb életnek is vége szakad. Ez a legelső, ami az életben érdekelt. Minden más ez alá helyeződött. Ha valaki ezt nem találja meg, akkor nem tud semmit jól csinálni. Nincs olyan szenvedély, amely valahol meg ne törne ezen a kérdésen. Hogy úgyis mindennek vége lesz. Akkor meg mi a fenének. Ennek köszönhetem, hogy ez a makacsság megmaradt bennem."

Olvasmányélmények
„Kosztolányi Dezső novelláit az 1944-es bombázások idején, az ostrom alatt szereztem meg. Nagyon takarékos kislány voltam, és sikerült esetenként az összegyűjtött zsebpénzemből könyvet vásárolni. Meghatározó volt számomra, amit akkoriban olvastam. Nagyon szerettem az igazi népmeséket, a kislányoknak való ifjúsági regényeket nem kedveltem, sőt: bosszantottak. Azokra a népmesékre gondolok, amelyekkel még ma is úgy vagyok, hogy azok a felnőtteknek szólnak. Ugyanakkor rémtörténeteket is olvastam, sőt, detektívregényeket is. De elég hamar el tudtam magamban különíteni, hogy mi a jó, és mi az, ami csak pusztán leköti az időmet, szórakoztat. Korán férjhez mentem, és a húszas éveim elején már volt két gyermekem, albérletben laktam, ekkor lettem igazán nagyon szegény. 1956 őszén vettek fel az ELTE-re, mert akkor már a kedvezőbb politikai széllel szemben nem számított súlyos dolognak a születésem. S aztán, ahogy mondani szoktam: bent felejtettek az egyetemen. 1961-ben kaptam diplomát, s akkor kezdtem el tanítani a nyolcadik kerületben."...

Válogatta: Pozsgai Zsolt

 

Jókai Anna - Ne féljetek, Godot megjött, Ima Magyarországért

Előszó helyett
(részletek Jókai Annával készült interjúkból)
„Jókainak nem volt vér szerinti leszármazottja, semmilyen rokonság nincs köztünk. Mégis kötődöm hozzá, anyám korán megmutatta a műveit. Mikor elindultam a pályán, az Élet és Irodalom akkori főszerkesztője azt mondta, lehet, hogy maga tehetséges, de ilyen névvel senki nem jegyzi meg. De tudják, nem csak az angyal dolgozik az emberben, a kisördög is megpiszkálja néha. Eldöntöttem, hogy megmutatom, igenis megjegyzik a nevem."

 

Ady Endre

Ady Endre
Sorszám: 
86
2 500 Forint
+ postaköltség

Ajánlás
Ady Endrével az ember először az iskolában találkozik, ahol, ha szerencséje van, jó magyartanártól hall jó gondolatokat róla, ha nincs szerencséje, rossz tanár mellett lapozza tovább az irodalmi olvasókönyvet. Nekem ez ügyben szerencsém volt, mégsem ez volt az igazi találkozás. Arra akkor került sor, amikor otthon, bogarászván az otthoni könyvek között, kezembe akadt egy Ady-kötet, belelapoztam, és szinte mellbe vágott, amit ott találtam.

Saját, kamasz magam elöl is eltakart önmagammal találkoztam.
Most már tudom: Adyt olvasva mindenki így jár, aki nyitott szívvel fogadja. Hiszen ez az igazán nagy művészet varázslata: az igazi, önámításoktól, felvett szerepektől mentes önmagunkkal való találkozás katartikus élménye.

 

Ady Endre

Ajánlás

Ady Endrével az ember először az iskolában találkozik, ahol, ha szerencséje van, jó magyartanártól hall jó gondolatokat róla, ha nincs szerencséje, rossz tanár mellett lapozza tovább az irodalmi olvasókönyvet. Nekem ez ügyben szerencsém volt, mégsem ez volt az igazi találkozás. Arra akkor került sor, amikor otthon, bogarászván az otthoni könyvek között, kezembe akadt egy Ady-kötet, belelapoztam, és szinte mellbe vágott, amit ott találtam.

Saját, kamasz magam elöl is eltakart önmagammal találkoztam.
Most már tudom: Adyt olvasva mindenki így jár, aki nyitott szívvel fogadja. Hiszen ez az igazán nagy művészet varázslata: az igazi, önámításoktól, felvett szerepektől mentes önmagunkkal való találkozás katartikus élménye.

 

Petőfi és Arany

Petőfi és Arany
Sorszám: 
87
2 500 Forint
+ postaköltség

Ajánlás

Sok oka van annak, hogy jó dolog magyarnak lenni – ezek között nem a legkisebb, hogy az ember eredetiben olvashatja Petőfi Sándor és Arany János verseit. Ennyi idő távlatából már nyugodtan elmondhatjuk: ez a két zseniális ember soha el nem avuló életművet alkotott. Mi, akik őutánuk születtünk, gazdagabbak vagyunk általa, mint azok, akik nem érték meg a színrelépésüket.

„Tüzesen süt le a nyári nap sugára..." „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja..." A legkevésbé sem véletlen a két nagy költemény kezdő sorainak összecsengése: a magyar irodalom tündöklő nyarát hozta el a mészáros nyughatatlan fia és a békés természetű szalontai jegyző. Mindketten kisnemesek, mindketten műveltek, nyelveket beszélők, de mindketten a nép fiai, akik által valósággal napvilágra robbant mindaz a szellemi érték, amelyet a magyar nép évszázadok alatt felhalmozott.

 

Petőfi és Arany

Ajánlás

Sok oka van annak, hogy jó dolog magyarnak lenni – ezek között nem a legkisebb, hogy az ember eredetiben olvashatja Petőfi Sándor és Arany János verseit. Ennyi idő távlatából már nyugodtan elmondhatjuk: ez a két zseniális ember soha el nem avuló életművet alkotott. Mi, akik őutánuk születtünk, gazdagabbak vagyunk általa, mint azok, akik nem érték meg a színrelépésüket.

„Tüzesen süt le a nyári nap sugára..." „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja..." A legkevésbé sem véletlen a két nagy költemény kezdő sorainak összecsengése: a magyar irodalom tündöklő nyarát hozta el a mészáros nyughatatlan fia és a békés természetű szalontai jegyző. Mindketten kisnemesek, mindketten műveltek, nyelveket beszélők, de mindketten a nép fiai, akik által valósággal napvilágra robbant mindaz a szellemi érték, amelyet a magyar nép évszázadok alatt felhalmozott.

 

Mikszáth Kálmán - Különös házasság

Az anekdotista

Az anekdota rövid, prózai alkotás, jellemzően csattanóval, illetve erkölcsi tanulsággal végződő történet, amely, az adomával ellentétben, létező történelmi személyekhez kapcsolódik. A történet lehet valós vagy kitalált, de mindenképpen hihető. A népköltészetben is fellelhető a mese egyik alfajaként, de rokonítható a szólással, illetve a trufával is. Közel áll hozzá a görög apophtegma, amely szintén történelmi alakokhoz kapcsolódik, de a befejezése egy bölcs mondás. További rokon műfajok a latin nyelvű facetia, a francia fabliau, illetve a német Schwank.

Mikszáth Kálmán fő műfaja az anekdota volt, de ez az „anekdotizmus" egész életére jellemző. Az előző meghatározásból: „a történet lehet valós vagy kitalált, de mindenképp hihető". „Költő hazudj, csak rajt' ne fogjanak", mondta Arany János, és Mikszáthnál nagyobb és kedvesebb utódja ebben az ügyben aligha volt.

 

Zsolt Béla - Kilenc Koffer - Zsolt Ágnes - Éva lányom

Zsolt Béla - Kilenc Koffer - Zsolt Ágnes - Éva lányom
Sorszám: 
64
2 500 Forint
+ postaköltség

Zsolt Béla és Zsolt Ágnes - Két könyv, két sors

A regény- és drámaíró, a politikába tévedt publicista Zsolt Béla az első világháborúban szerzett sebeiből sohasem gyógyult ki teljesen, s ezt súlyosbította a második világháború munkaszolgálata, majd Bergen-Belsen hat hónapos koncentrációs tábora. Az 1898-ban, Komáromban született Zsolt Béla alig múlt ötvenesztendős, amikor egy budapesti szanatóriumban, 1949 februárjában elhunyt. Felesége, maga is újságíró, néhány esztendő múltán követte: öngyilkos lett.

Tragikus sorsuknak a jelen kötet egyedülálló tanúságtételt szentel: először jelenik meg egyetlen kötet bordái között a kettős emlékirat: Zsolt Béla utolsó, már betegsége alatt szerzett, és azóta már világhírű regénye, a „Kilenc koffer", valamint Zsolt Ágnes szívet szorongató műve kislánya elvesztéséről és annak auschwitzi meggyilkolásáról.
Zsolt Béla regénye sorspanoráma. Alapötlete telitalálat. 1939 októberében, az európai háború kezdetén Párizsból a Simplon Expresszel Budapestre indult, azzal a frivol kifogással, hogy a felesége által csomagolt kilenc koffert más vonatra fel nem vették volna.

 

Zsolt Béla és Zsolt Ágnes - Két könyv, két sors

A regény- és drámaíró, a politikába tévedt publicista Zsolt Béla az első világháborúban szerzett sebeiből sohasem gyógyult ki teljesen, s ezt súlyosbította a második világháború munkaszolgálata, majd Bergen-Belsen hat hónapos koncentrációs tábora. Az 1898-ban, Komáromban született Zsolt Béla alig múlt ötvenesztendős, amikor egy budapesti szanatóriumban, 1949 februárjában elhunyt. Felesége, maga is újságíró, néhány esztendő múltán követte: öngyilkos lett.

Tragikus sorsuknak a jelen kötet egyedülálló tanúságtételt szentel: először jelenik meg egyetlen kötet bordái között a kettős emlékirat: Zsolt Béla utolsó, már betegsége alatt szerzett, és azóta már világhírű regénye, a „Kilenc koffer", valamint Zsolt Ágnes szívet szorongató műve kislánya elvesztéséről és annak auschwitzi meggyilkolásáról.
Zsolt Béla regénye sorspanoráma. Alapötlete telitalálat. 1939 októberében, az európai háború kezdetén Párizsból a Simplon Expresszel Budapestre indult, azzal a frivol kifogással, hogy a felesége által csomagolt kilenc koffert más vonatra fel nem vették volna.

Briliáns ürügy, a ragaszkodás a kilenc kofferhez. Valójában a honvágy sodorta haza az egyébként világcsavargó Zsolt Bélát és feleségét, ahogyan a pesti keserű tréfa mondta hajdanán, hogy még elérjék az utolsó vonatot Auschwitzba.

Zsolt Bélát 1942. július 16-án hívták be munkaszolgálatra, balszerencséjére kegyetlenségükről ismert századparancsnokok uralma alá. Zsolt Bélát sírásónak osztották be Ukrajna erdeiben. Két jóindulatú tiszt átkérte őt a haditudósító századba. A törzstisztek némelyike azonban megirigyelte az író jó sorát, és egy pusztulásra ítélt századhoz helyezték át.

 

Bál a havason - Erdélyi írók antológiája

Bál a havason - Erdélyi írók antológiája
Sorszám: 
62
2 500 Forint
+ postaköltség

A 19–20. század történelmi eseményei, tragédiái, a magyarság sorskérdései „felkergették az irodalmat" a Hargitára vagy a Fogarasi Havasokba. Pedig a 19. század második felében elindult a városiasodás, az épülő-szépülő városok hívták, csábították a hegyi embereket is, a falusi tanítókból lett költőket-írókat. Budapest mintájára Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen az írók kávéházakban találták magukat, hangosan vitatkozva művészetről, politikáról. Újságokat szerkesztettek, egymással versenyezve az olvasó kegyeiért. A városi színházakban magyar drámákat mutattak be, a színház semmihez sem hasonlító illata is belengte a szellem műhelyeit. A kiegyezés előtt Erdély sziget volt a magyar irodalom, a színház számára, ahová sokkal korábban Kelemen László is menekült az elnémetesedett magyar fővárosból. De aztán minden megváltozott, és létrejöttek a szellem tengelyei Budapest és az erdélyi központok között. Most már nem jelző volt az, hogy „erdélyi" vagy „magyar" író, inkább azt jelölte meg, az illető mely vidéken lakik, hol él.

És egyszerre mindez véget ért, jött az első világháború, román megszállás, a trianoni sztrichnin. Határrevízió, határzár. Ki- és áttelepülések, kétségbeesett gyökérkeresés, a történelem félelmetes árjában pörgött és süllyedt „Az elsodort falu." Mit tehet ilyenkor a szellem, az irodalom embere, az író, a költő? Hisz az újraegyesítésben, hisz a magyarság megmaradásában, ezért elkezd politizálni, kapaszkodik az anyaországba, programokat hirdet, harcol, üvölt.

 

Bál a havason: Erdélyi írók antológiája

Előszó

Öleljünk meg egy fát. Mindegy, miféle fajta, legyen egészséges, élő, virágzó. És lehetőleg érjük át két karunkkal. Ha megöleltük, tartsuk is úgy magunkat legalább öt-hat percig. Vagy tovább, ha nem jön arra senki más. Hunyjuk be a szemünket, és próbáljuk megérezni a fa energiáit, rezgéseit. Olykor nem történik semmi, olykor csoda történik. Átvesszük a fa gondolatait. És miért ne vennénk át? A fa ugyanúgy élő organizmus, mint mi, annyi a különbség, hogy ő nehezebben ölel meg bennünket. Tehát koncentráljunk erre a másik élőlényre, és ha eleget ölelgettük, mehetünk tovább. De jegyezzük meg, melyik volt az, és legközelebb is tegyük meg ezt. Ugyanis ő is tudja, hogy megöleltük. És várja a következő ölelést.

 

Sárközi György - Mint oldott kéve, 2. kötet

Sárközi György - Mint oldott kéve, 2. kötet
Sorszám: 
61
2 500 Forint
+ postaköltség

1850-ben, egy évvel a levert magyar szabadságharc után, a megtorlások idején a kor nagy költője, Tompa Mihály írt verset A gólyához címmel, a távoli tájakra repülő vándormadártól kérve, hogy vigye hírét a tragédiát követő letargiának, annak, hogy „mint oldott kéve” széthullhat a nemzet. Ezt a sort választotta a Mednyánszky Cézár tábori főlelkész rendkívül kalandos életéről szóló történelmi regénye címéül a harminckét éves Sárközi György, aki 1931 előtt inkább lírai költőként volt ismert.

Aranyosmedgyesi Mednyánszky Cézár báró átdolgozott visszaemlékezései magyarul 1930-ban jelentek meg Budapesten, fordítója már korábban ismertette a tartalmát, például a Hadtörténeti Közlemények hasábjain. Nem tudjuk, hogy a báró magyarul vagy franciául vetette-e papírra memoárjait 1857-ben, nem sokkal tragikus halála előtt, a dél-francia tengerparton, de bizonyos, hogy a kézirat rokonához, az emigráns Mednyánszky Sándorhoz került Londonba, és ő angolul adta ki a szöveget a rákövetkező évben.

A könyv csak kis példányszámban került forgalomba, The Confessions of a Catholic Priest, azaz Egy katolikus pap vallomásai címmel. Óvári-Avary Károly gimnáziumi tanár és történész negyven­nyolc-negyvenkilences emlékek után kutatva talált rá az egyik kötetre Budapesten, Szumrák Ernő hagyatékában, aki a szabadságharc katonája volt, külföldre menekült, és személyesen ismerte Mednyánszky Cézárt. A tanár tudta, hogy ritkaságot tart a kezében, mert ez a mű nem szerepelt egyik magyar memoár-bibliográfiában sem. Azt is rögtön látta, hogy nemcsak kortörténeti szempontból fontos szöveg, hanem Jókai Mór tollára illő regényt lehet kerekíteni belőle, hiszen adva van egy fiatal hős, aki a keresztet magasra tartva, a rohamozó csapatok előtt ment a csatába, majd emigrált, távollétében ítélte halálra az osztrák császári bíróság, nevét a bitófára szegezték, szerelmes lett egy francia lányba, elhagyta a papi pályát, és egész Ausztráliáig hajózott egy árurakománnyal, mikor pedig azt elvesztette, aranyásónak állt.