Móricz Zsigmond - Erdély - A nagy fejedelem

Szigethy Gábor - Álom Erdélyről - múlt időben
 
Krisztus után ezerkilencszázkilencvenkilenc esztendővel, nyár derekán, augusztus 15-én az erdélyi Székelyszentistván (Hármasfalu) templomában a világ minden tájáról idesereglett magyarok áhítatos főhajtással emlékeztek államalapító szent királyunkra.
 
Csillagtalan, sötét este volt, felhőpaplan mögé bújt a hold, szellő borzolta falevelek zizegtek-zümmögtek a falusi csendben. A kertben földbe süllyesztett, erős fényű reflektor világította meg Szent István szobrát és a karcsú templom homlokzatát.

Kiléptünk a templomból; közhely: földbe gyökerezett a lábunk. Némán, döbbenten bámultuk a harangtorony hatalmas, égig érő fekete árnyékát a földet súroló, fényben fehérlő felhőpaplanon. Erősödött a szél, sustorogva hajladoztak a fák, hatalmasabb és hatalmasabb lett az árnyék: mint mesebeli látvány, magasodott fölénk a mennyboltra fénnyel varázsolt templom.Volt, aki keresztet vetett, volt, aki imádkozott, volt, aki érdeklődve csodálta az esti délibábot.
 

Karinthy Frigyes - Utazás Faremidóba - Capillária - Utazás a koponyám körül

Karinthy Frigyes - Utazás Faremidóba - Capillária - Utazás a koponyám körül
Sorszám: 
8
2 500 Forint
+ postaköltség

Három regényt, három útirajzot tart kezében az olvasó. Karinthy Frigyes remek idegenvezető: valóságos és képzelt birodalmak titkaiba avat be, s ha együtt utazunk vele, és mint ő, a kalandok után – tarsolyunkba gyűjtött tapasztalatokkal bölcsebben – hazatérünk, otthoni gondjainkban is könnyebben fogunk tájékozódni, képesek leszünk okosabban dönteni, bátrabban s boldogabban fogunk élni.

Mint Gulliver Faremidóból és Capilláriából hazatérte után és mint Karinthy Frigyes, aki szerencsésen túlélte a súlyos műtétet, „utazását” – és elmesélte mindannyiunknak valóságos és képzelt kalandja valamennyi tapasztalatát.

 

Karinthy Frigyes - Utazás Faremidóba - Capillária - Utazás a koponyám körül


Utazás térben, időben, képzeletben

Aki térben utazik, határokba botlik.
A nyelvi határ áttetsző, olykor láthatatlan, alig-alig érzékelhető: lassan haladva hegyen-völgyön át, idő múltán vesszük csak észre, hogy többen körülöttünk már nem a mi nyelvünkön beszélnek.

Az életformahatár gyakran jól látható, mindig átélhető: a folyó egyik partján síkság, ott gabonát, kukoricát vetnek a parasztok, a csikósok ménest legeltetnek; a túlparton hegyek magasodnak, ott bányászok, favágók élnek.

A politikai határ – gyakran csak sorompó, néha szögesdrót, vasfüggöny, aknazár – mindenkit megállásra kényszerít: engedéllyel, útlevéllel, vízummal járható át, s olykor az engedély is csupán a kiváltságos kevesek joga, lehetősége.

 

Tormay Cécile - A régi ház


Emlékezzünk régiekről…
 
Édesanyám úgy mondta: Utazunk nagyanyádhoz, Győrbe. Nagyanyám úgy mondta: Mi Szigetben lakunk. Győr odébb van.
 
Gyerekkoromban – 20. század, ötvenes évek – a nyarakat Szigetben töltöttem, nagyanyám házában, Tormay Cécile – 19. század, nyolcvanas évek – nagyanyjánál, az algyesti birtokon. Tormay Cécile egy vidéki udvarházban, én a hajdani birtokból megmaradt külvárosi cselédházban éreztem úgy: őseim otthona a régi ház.
 
Álomból és valóságból egybeszőtt regényt tart kezében az olvasó.
Habent sua fata libelli – állítja a latin poéta, Terentius: a könyveknek megvan a maga sorsa.