Hankiss János - Magyar géniusz

Hankiss János - Magyar géniusz
Sorszám: 
88
2 500 Forint
+ postaköltség

Ki és mi a magyar géniusz? Évszázadokon keresztül az újra és újra felbukkanó magyar Tudás? Tudós? A szerző maga? Aki a Tudást kereste folyamatosan?

Majd tíz évvel ezelőtt találkoztam ifj. Hankiss Jánossal, amikor e zseniális munka újrakiadásán kezdtem el dolgozni. 1941 után mindössze egyszer jelent meg 2009-ben, és annyira elfelejtődött a zűrzavaros idők művelődéstörténeti rombolásának eredményeképpen, hogy a kultúrérdeklődésbe valósággal új könyvként került be. És Hankiss János nagyon boldog volt, hogy valaki foglalkozott apja műveivel...

Mert a háború utáni agysíkolás bárgyú következményein még a maga módján sután-sikeres rendszervált(oz)ás sem tudott segíteni, a hiányosságokon át beszűrődött valami tudatlansághomály, amit mára sem sikerült eloszlatni. A polihisztor id. Hankiss János neve csak egy a sok száz elfeledett között, művei ma is remekműveknek számítanak, az emberöltőnyi idő nem tudja, nem képes kikezdeni a vaskos és örök érvényű megállapításokat, az azóta felnőtt tudóstársadalom (van ilyen egyáltalán?) eredményei képtelenek cáfolni az enciklopédista Hankiss-tudást. És lássuk be, bárhonnan is, irodalom, történelem, építészet, zene, festészet, ikonográfia, közelítünk a témához, csak annyiban tudjuk bővíteni (ha egyáltalán tudjuk), amennyiben a kiadástól eltelt évtizedek kulturális lenyomatait gyűjtenénk össze. A korábbi időszak komparatív összegzése megvan: ez a mű az.

Ez adja vissza az eltelt mintegy ezer év magyar kultúrájából annak eszenciáját, ami örök érvényű. Ami maga az Állandóság. Az Arc, amiről megismerszik a magyar. Az Arc, amiről megismerik a magyart. Nyugaton, Keleten egyaránt. Mert mi is ez az Arc?, teszi fel a kérdést a Szerző elsősorban. Az, amit rólunk tudnak a világban. A Szellem, a Lélek, az Építő, a Város, a Tudás, hogy csak nagy vonalakban jelezzem, miben gondolkodott Hankiss, egyszóval maga a Tudás, a magyar Tudós szellem produktuma. S hogy ez sajátos? Természetesen. Kié nem az? De hogy mennyire sajátos?, ez itt a kérdés, hiszen épp a miénk egy egyetlen keletről jött európai kultúra.

A miénk az egyetlen városkultúra, amelyik a gazdasági külterület és a belváros meghonosítója (mert ma is hobbitelkek veszik körül a tucatnyi kisvárost szerte a Kárpát-medencében), mert ezek együtt lélegeztek évszázadokon át; a Dalhon Magyarországa: mert a zenénk is lényegesen más, mint a dekadens nyugati, mert népi gyökerű. És friss és ígéretes, mondták róla a XIX. századiak; de a magyar nyelv is muzsikált Európa-szerte, már annakelőtte, hogy Haydn és Beethoven Magyarországon muzsikált. De a középkori építészet vagy a reneszánsz udvari kultúra is együtt lélegzett mindazzal, ami Budán (is) zajlott. Vagy nézzük csak meg a kolozsvári Szent Mihály templomot, a kassai Szent Erzsébet székesegyházat, a nyírbátori minorita templomot. Vagy egy korábbi példa: a jáki és a zsámbéki templomot, illetve romot: ahogy az előbbiek, úgy ezek is analógiák. A reneszánsz „várkultúra" ugyanaz Visegrádon, mint Gyulafehérváron, mint Késmárkon vagy a Fogarasban. És sorolhatnám időtlen időkig... mit is? Mindazt, amit amúgy (talán) tudunk, csak nem vettük észre. Mert az együttállások rejtőzködnek. Ha közel vannak topográfiailag, akkor is, ha messze, akkor (talán) egyáltalán nem látjuk meg. Nézzük, de mégsem. Aztán ha jobban (meg)nézzük, akkor feldereng valami. Egy másik homályból, az ismerősség kedves homályából. Mert ismerős a reimsi katedrális ornamentikája, a Notre-Dame architektúrájának struktúrája, a keleti díszítésű aschaffenburgi kastély mintázata, a firenzei városháza várszerűsége... mert van magyar megfelelője. Ahogy mindennek Szent Istvántól errefelé. Vagyis európaiságunktól kezdve, az Árpád-ház és az Anjouk korától a török pusztításig. Micsoda lovagkor volt itt Nagy Lajos idejében.

Amikor az Itt teljes Kelet-Közép-Európát jelentette. A Magyar Királyságot. És micsoda reneszánsz meg barokk virágzott, szintén Itt, csak akkor már kisebb „Itt"-ben. Majd a XVI. század megváltoztat mindent, a török lenyomat történelmileg ugyan pusztít, rombol, gyilkol, megszáll, annektál, zsarol, hadi sarcot vet ki, de retrospektív nézetből fürdőkultúrát, nyelvi gazdagítást, irodalmi témát, hazaszeretet hoz-ad-táplál, és másfélszáz év alatt-után létrejön Európa egyetlen „multikulti" társadalma. A XVII. század végére! Pedig előtte három részre szakadtunk, a Hódoltság kiüresedett, Erdély pedig felemelkedett. Aztán négybe szakadtunk Thökölyvel... Meg harcoltunk ezután is. Szabadságharcok és lázadások. Eltiprás, kiegyezés, polifónia, világháború, eltiprás. Ma meg akkorák vagyunk, mint az egykori Hódoltság. És éppen azon a részen, tehetném hozzá némi malíciával, de ez csak a Történelem hozadéka. Vagy a soknemzetiségű állam kétszáz éves hagyatéka, hiszen nem volt életképes hosszabb távon. A dinasztiák túlélőfélék, a multikulti nem. Pár emberöltő nem olyan sok például egy nyolcszáz éves dinasztiához (Habsburgok) képest. De hogy milyen hallatlanul gazdag művelődéstörténeti kincsesbánya, Európa leggazdagabb kultúrlelete mindez, azt csak az tudja, aki igazán belenéz. És Hankiss jóvoltából most mi is (újra) belenézhetünk.

Csak halkan jegyzem meg: megint egy „multikulti" korszakot élünk, csak ez másképp az. A korábbi épített, őrizte a sokféleséget a finom integráció mezsgyéjén. Divatos szóval élve passzív, konzervatív, állandósult és lassú. Emez épp az Arcot szeretné kisimítani, a vonásokat eltakarni, a barázdákat befedni, s a tekintetbe újabb homályt csempészni. Mert ez más...

Olvassuk csak Hankisst, és keressük a csodás hasonlóságokat, vonásokat: az ezeréves Európa Arcát látjuk.
Tíz évvel ezelőtt ifj. Hankiss János az alábbiakat írta kérésemre apja művéhez: „Apánk, Dr. Hankiss János ny. egyetemi tanár a háború előtt legfontosabb feladatának tekintette intézeti munkáját a Debreceni Francia Intézetben, a hazai népművelést és a magyarság értékeinek közvetítését szerte Európában és a világban. S miközben minden idegszálával hitt ennek a népnek az értékében, az ország küldetésében, világosan látta, hogy a magyar kultúra akkor válik teljessé, ha Európába és a világba is kisugárzik. Aligha van könyv, amely megközelíti ennek a bemutatásnak a sokszínűségét, bonyolult összefonódását. Ezer olyan kapcsolatról olvasunk, amely eddig ismeretlen volt számunkra."

Kovács Attila Zoltán

 

Hankiss János - Magyar géniusz

A magyar lélek tükrözője

„A kis bajoktól kellene félni, a kis szeretetlenségektől, ádáz mellőzésektől, rideg érdektelenségtől, a napi „kis" jelentéktelen, ismétlődő, mindig ugyanoda ütő vízcseppektől. A kis haláloktól. Amelyek alattomosan közelítenek meg, kivédhetetlenül kerítenek hatalmukba és fojtogatnak. (...) A kis gyilkosaid elől menekülj!
Hankiss János nem találkozott életében „nagy gyilkosokkal". Ahhoz túl jó ember volt. És túl sok ismerettel bírt. Szakmai tudását, emberségét senki nem kérdőjelezhette meg. 1945-ben el akarták ítélni, nem tudták pontosan megmondani, miért. Az 50-es években, ha egy-egy „központi, gyilkos hullám" el akarta borítani, odaért hozzá, megállt előtte, tisztelgett, kikerülte, és hömpölygött tovább.

 

Mi a magyar? - tanulmányok

Mi a magyar? - tanulmányok
Sorszám: 
75
2 500 Forint
+ postaköltség

Mi a magyar?

A könyv, melyet e címmel Szekfű Gyula szerkesztett és a Magyar Szemle adott ki 1939-ben, talán soha nem volt olyan időszerű, mint amilyen ma. A zavar és bizonytalanság ködében élünk a magyarság minden fontos kérdésében, az ellentétes nézetek olyan szélsőségei elegyednek össze számtalanszor ugyanazokban az agyvelőkben is, a «magyar» szónak még szótári definíciója is olyan sokféleképpen és ellentmondón hangzik különböző ajkakon, a közélet és szellemi élet különböző tájain, hogy már a magyar öntudat teljes szétbomlásával kell számolnunk. Különösen, hogy korunk Európájában a nemzetállamok szuverenitását megkérdőjelező politikai nézet az uralkodó, reméljük már nem sokáig. A nemzeti szuverenitás korlátozása pedig a nemzetállamok megszűnéséhez vezet. Sokan és sokat dolgoznak jelenleg azon, hogy a nemzetállamok megszűnése után már fölösleges kérdés legyen: mi a magyar, mi a lengyel, mi az olasz? Lassan, úgy tűnik, maguk a nemzetek is kezdik felismerni, hogy ez a törekvés miféle gazdasági és politikai manipulációs eszközöket szolgál, mennyire egy behatárolható kisebbség érdeke csak, de mihelyt ez a felismerés általános körűvé válik, már talán a harc is eredményesebb lesz. Magyarország a nemzetállamok megmaradásért sokat tett az elmúlt évben, tegye ezt továbbra is!

 

Mi a magyar? - tanulmányok

Mi a magyar?

A könyv, melyet e címmel Szekfű Gyula szerkesztett és a Magyar Szemle adott ki 1939-ben, talán soha nem volt olyan időszerű, mint amilyen ma. A zavar és bizonytalanság ködében élünk a magyarság minden fontos kérdésében, az ellentétes nézetek olyan szélsőségei elegyednek össze számtalanszor ugyanazokban az agyvelőkben is, a «magyar» szónak még szótári definíciója is olyan sokféleképpen és ellentmondón hangzik különböző ajkakon, a közélet és szellemi élet különböző tájain, hogy már a magyar öntudat teljes szétbomlásával kell számolnunk. Különösen, hogy korunk Európájában a nemzetállamok szuverenitását megkérdőjelező politikai nézet az uralkodó, reméljük már nem sokáig. A nemzeti szuverenitás korlátozása pedig a nemzetállamok megszűnéséhez vezet. Sokan és sokat dolgoznak jelenleg azon, hogy a nemzetállamok megszűnése után már fölösleges kérdés legyen: mi a magyar, mi a lengyel, mi az olasz? Lassan, úgy tűnik, maguk a nemzetek is kezdik felismerni, hogy ez a törekvés miféle gazdasági és politikai manipulációs eszközöket szolgál, mennyire egy behatárolható kisebbség érdeke csak, de mihelyt ez a felismerés általános körűvé válik, már talán a harc is eredményesebb lesz. Magyarország a nemzetállamok megmaradásért sokat tett az elmúlt évben, tegye ezt továbbra is!

 

Várkonyi Nándor - Ötödik ember 3

Várkonyi Nándor - Ötödik ember 3
Sorszám: 
74
2 500 Forint
+ postaköltség

Aki ma Várkonyi Nándorról beszél, tudnia kell: a Teremtésről, a Teremtő és teremtett viszonyáról beszél. Aki olvassa őt, annak gondolkodását, érzését és akaratát merőben más – matéria feletti szférába kell emelnie. Ebben a szférában Várkonyi Nándor mint alkotó nincs egyedül. Lehet-e véletlen, hogy a tér ugyanazon kivetített pontján, Magyarországon, szinte egyidejűleg élt és dolgozott Hamvas Béla, Kodolányi János is?

S mindannyian oda jutottak a lét tövének közvetlen közelébe – a legsötétebb külső elnyomás éveiben! Várkonyi Nándor 1896-tól 1974-ig, Kodolányi János 1899-től 1969-ig, Hamvas Béla 1897-től 1968-ig volt közöttünk. A születés szinte egyidejű: még az első nagy világbomlás előtt. A kivonulás is majdnem azonos, átvészelve a második nagy világborulást, a náci és a bolsevik diktatúrát. Várkonyi kapott csak egy kis ráadást, még körülbelül 7 esztendőt. Működtek látványos siker nélkül, belső dicsőségben. Ismerték egymást. Nekik már nem kell a mi elismerésünk.

Ők már ott vannak, ahol az értéket krisztusi mércével mérik. Nekünk kell az, amit a létből az életbe visszahoztak. Nekünk fontos a szemünk elől erőszakkal lemeszelt dimenzió, a leltár éléről durván kivakart istenség, a végtelen perspektíva, most, amikor a divatos ideológiák ismét karámból karámba terelnének bennünket. Vegyük tudomásul – bár fogcsikorgató keserűséggel – hogy ez a kor, amelyben élünk, a paradicsomi ember, a régi „primőr Égi ember" fokozatos anyagba-süllyedése után még az ötödik ember, az átmeneti ember kora. S ez a kor nem kedvez a szellemmel teli bölcseleteknek, a mítosz igazságait babonává alázza. Ugyan nem tiltják már a transzcendenciát, csak éppen a fősodorból folyamatosan kirekesztik.

 

 

Várkonyi Nándor - Ötödik ember 2

Várkonyi Nándor - Ötödik ember 2
Sorszám: 
73
2 500 Forint
+ postaköltség

Aki ma Várkonyi Nándorról beszél, tudnia kell: a Teremtésről, a Teremtő és teremtett viszonyáról beszél. Aki olvassa őt, annak gondolkodását, érzését és akaratát merőben más – matéria feletti szférába kell emelnie. Ebben a szférában Várkonyi Nándor mint alkotó nincs egyedül. Lehet-e véletlen, hogy a tér ugyanazon kivetített pontján, Magyarországon, szinte egyidejűleg élt és dolgozott Hamvas Béla, Kodolányi János is?

S mindannyian oda jutottak a lét tövének közvetlen közelébe – a legsötétebb külső elnyomás éveiben! Várkonyi Nándor 1896-tól 1974-ig, Kodolányi János 1899-től 1969-ig, Hamvas Béla 1897-től 1968-ig volt közöttünk. A születés szinte egyidejű: még az első nagy világbomlás előtt. A kivonulás is majdnem azonos, átvészelve a második nagy világborulást, a náci és a bolsevik diktatúrát. Várkonyi kapott csak egy kis ráadást, még körülbelül 7 esztendőt. Működtek látványos siker nélkül, belső dicsőségben. Ismerték egymást. Nekik már nem kell a mi elismerésünk.

Ők már ott vannak, ahol az értéket krisztusi mércével mérik. Nekünk kell az, amit a létből az életbe visszahoztak. Nekünk fontos a szemünk elől erőszakkal lemeszelt dimenzió, a leltár éléről durván kivakart istenség, a végtelen perspektíva, most, amikor a divatos ideológiák ismét karámból karámba terelnének bennünket. Vegyük tudomásul – bár fogcsikorgató keserűséggel – hogy ez a kor, amelyben élünk, a paradicsomi ember, a régi „primőr Égi ember" fokozatos anyagba-süllyedése után még az ötödik ember, az átmeneti ember kora. S ez a kor nem kedvez a szellemmel teli bölcseleteknek, a mítosz igazságait babonává alázza. Ugyan nem tiltják már a transzcendenciát, csak éppen a fősodorból folyamatosan kirekesztik.

 

Várkonyi Nándor - Ötödik ember 1

Várkonyi Nándor - Ötödik ember 1.
Sorszám: 
72
2 500 Forint
+ postaköltség

Aki ma Várkonyi Nándorról beszél, tudnia kell: a Teremtésről, a Teremtő és teremtett viszonyáról beszél. Aki olvassa őt, annak gondolkodását, érzését és akaratát merőben más – matéria feletti szférába kell emelnie. Ebben a szférában Várkonyi Nándor mint alkotó nincs egyedül. Lehet-e véletlen, hogy a tér ugyanazon kivetített pontján, Magyarországon, szinte egyidejűleg élt és dolgozott Hamvas Béla, Kodolányi János is? S mindannyian oda jutottak a lét tövének közvetlen közelébe – a legsötétebb külső elnyomás éveiben! Várkonyi Nándor 1896-tól 1974-ig, Kodolányi János 1899-től 1969-ig, Hamvas Béla 1897-től 1968-ig volt közöttünk.

A születés szinte egyidejű: még az első nagy világbomlás előtt. A kivonulás is majdnem azonos, átvészelve a második nagy világborulást, a náci és a bolsevik diktatúrát. Várkonyi kapott csak egy kis ráadást, még körülbelül 7 esztendőt. Működtek látványos siker nélkül, belső dicsőségben. Ismerték egymást. Nekik már nem kell a mi elismerésünk. Ők már ott vannak, ahol az értéket krisztusi mércével mérik. Nekünk kell az, amit a létből az életbe visszahoztak. Nekünk fontos a szemünk elől erőszakkal lemeszelt dimenzió, a leltár éléről durván kivakart istenség, a végtelen perspektíva, most, amikor a divatos ideológiák ismét karámból karámba terelnének bennünket. Vegyük tudomásul – bár fogcsikorgató keserűséggel – hogy ez a kor, amelyben élünk, a paradicsomi ember, a régi „primőr Égi ember" fokozatos anyagba-süllyedése után még az ötödik ember, az átmeneti ember kora. S ez a kor nem kedvez a szellemmel teli bölcseleteknek, a mítosz igazságait babonává alázza. Ugyan nem tiltják már a transzcendenciát, csak éppen a fősodorból folyamatosan kirekesztik.

 

Várkonyi Nándor - Ötödik ember 1. - 3.

Ajánlás és előszó

Aki ma Várkonyi Nándorról beszél, tudnia kell: a Teremtésről, a Teremtő és teremtett viszonyáról beszél. Aki olvassa őt, annak gondolkodását, érzését és akaratát merőben más – matéria feletti szférába kell emelnie. Ebben a szférában Várkonyi Nándor mint alkotó nincs egyedül. Lehet-e véletlen, hogy a tér ugyanazon kivetített pontján, Magyarországon, szinte egyidejűleg élt és dolgozott Hamvas Béla, Kodolányi János is? S mindannyian oda jutottak a lét tövének közvetlen közelébe – a legsötétebb külső elnyomás éveiben! Várkonyi Nándor 1896-tól 1974-ig, Kodolányi János 1899-től 1969-ig, Hamvas Béla 1897-től 1968-ig volt közöttünk. A születés szinte egyidejű: még az első nagy világbomlás előtt. A kivonulás is majdnem azonos, átvészelve a második nagy világborulást, a náci és a bolsevik diktatúrát. Várkonyi kapott csak egy kis ráadást, még körülbelül 7 esztendőt. Működtek látványos siker nélkül, belső dicsőségben. Ismerték egymást. Nekik már nem kell a mi elismerésünk. Ők már ott vannak, ahol az értéket krisztusi mércével mérik. Nekünk kell az, amit a létből az életbe visszahoztak. Nekünk fontos a szemünk elől erőszakkal lemeszelt dimenzió, a leltár éléről durván kivakart istenség, a végtelen perspektíva, most, amikor a divatos ideológiák ismét karámból karámba terelnének bennünket. Vegyük tudomásul – bár fogcsikorgató keserűséggel – hogy ez a kor, amelyben élünk, a paradicsomi ember, a régi „primőr Égi ember" fokozatos anyagba-süllyedése után még az ötödik ember, az átmeneti ember kora. S ez a kor nem kedvez a szellemmel teli bölcseleteknek, a mítosz igazságait babonává alázza. Ugyan nem tiltják már a transzcendenciát, csak éppen a fősodorból folyamatosan kirekesztik.

A jelen átlag embere sodródik; Várkonyi művében a mai világállapot, tudat-állapotunk tünet-együtteseinek szívszorító látleletét nyújtja. A „mindenki harca mindenki ellen" a darwinizmus felületes értelmezésével és a marxizmussal elnyerte tudományos megalapozottságát. Várkonyi keserűen mondja, azt kutattuk a XX. század első felében, mi teszi az embert az állathoz hasonlóvá. Az állatot kerestük az emberben, és meg is találtuk azt... Az állatalatti ember rémképe föl-fölsejlik. Az anyagot azonban nem hanyagolni, megvetni, vagy éppen pusztítani kell, hanem azt átnemesítve, felhasználva, átvágni magunkat a sötétségen. Várkonyi hisz a nemrég elkezdődött Vízöntő-kor jóslatában: az anyag világából kilépni vágyó ember ugyan még nem tud teljesen elszakadni az anyagtól, de mindinkább szellemi célok szolgálatába állítja majd azt. A hatodik ember már készülődik, bár bölcsője még a távoli jövőben várakozik. Van hát időnk a választásra (lefelé vagy felfelé), de a tapasztalatok nagyobb aktivitásra intenek, mert antikrisztusi erők, démoni erők roppant, félelmetes energiája áramlott a harmadik évezred küszöbéhez, mint a gyanútlan ember tolakodó, hisztérikus fogadóbizottsága, hogy a várakozó angyali dajkákat szüntelen takarásban tartsa. De mégis: az Atlantisz utáni hatodik kultúrkorszak emberének (a Golgotai misztérium erejével) már lesz képessége, hogy az akkorra megszerzett bölcsességet kozmikus szeretettel itassa át. Addig is folytatni kell a jót, ami a sok rossz között is el van kezdve, de még messze nincs befejezve. „Az ember szava nélkül a Kozmosz nem teljes" – higgyünk Várkonyinak. Mert mi a cél? (Csak dadogva szólhatunk róla) A visszatérés. A nemző, szülői ölből idő előtt lemászott, elbitangolt gyermek, a csellengő, tévelygő kamasz egyszer végre felnől és okosodva, nyugodva már a Nemző-Szülő támaszára tér majd vissza!

„Lélek lép a lajtorján" – ahogy az eszmében-barát Weöres Sándor írta. S bár tenyészet és enyészet közt, homályba süppedt völgy-világban, mocsaras tájon evickélünk, az út vissza még nincs lezárva. Újra és újra rátalálni, irányban maradni – elavulhatatlan feladat. Ebben segít Várkonyi Nándor, akinek óriási, kéziratban heverő életművét a Széphalom Kiadó, Mezey Katalin – eléggé föl nem becsülhető szolgálattal sorozatban kiadta. Monumentális vállalkozás. Így lett Várkonyi ember- és kultúrtörténeti bölcsessége teljességében közkinccsé, A Sziriát oszlopainak az addig itt-ott megcsonkítottan engedélyezett szövegének publikálása után.

Minden másképp van. Ez a felismerés – felismertetés – a kulcs ehhez a mindent a szellemiből eredeztető világképhez. Az olvasó – mintha csak a fejéről újra a talpára állított létigazságra bukkanna – eddigi hézagos „tudását" félretéve, valódi, felfedező izgalommal követheti a szellemiből lefűződő, az anyagot megtapasztalni kényszerülő ember útját, ahogy homályos emlékezetét vesztve egyre egyoldalúbbá válik a matéria csábításában. Az őskor – ókor még megpróbálja itt a Földön szerezni vissza a Paradicsomot, a középkor visszahelyezné azt az égi helyére, a renaissance már szinte száműzi, tobzódik a fizikai valóságban. Meghökkentő Várkonyi fogalmazása: a renaissance „nem más, mint egy bordélyházzal keresztezett zsiványtanya képe."A felvilágosodás valójában – a szellemet illetően – besötétedés: az elhomályosodást téveszti össze a hajnalpírral. Fokozatosan úrrá lesz a téboly – csúcsán a véres francia forradalommal. Egyre tipikusabbá válik a csőcselék-ember. A XIX. században a túlhajtott anyagelvűség aztán másodszor is keresztre feszíti Krisztust. A feudalizmus isteni elrendelésnek álcázza az alávetettséget.

A kapitalizmus „versenyként" üdvözli az erőszakosok képességét a gyengébbek megtiprására. Igen, kellene a változás és változtatás, csak nem úgy, ahogy eltervelték és végbevitték... – mondja Várkonyi. „A történelem bűne nem az volt, hogy egy korhadt rendszert félresöpört, hanem hogy az elavult természetes hierarchia helyébe nem állított újat, elevent... Megtagadta magát a hierarchia lényegét, a kiválóság elvét: a minőséget, s helyébe megszervezte a tömeg, a mennyiség uralmát..." Elszabadult a bestialitás. Várkonyi jól ismeri a korai kapitalizmus borzalmait, de azt vallja, mindent igazságos rendbe tenni nem lehet kizárólag a javak szétosztása útján, az ember nem csupán gyomor-állat, s a javakat nem osztják, hanem szerzik... Mert vannak tudatlanok és tehetségtelenek, akiket talán nem ugyanannyi illet meg a javakból, mint a tudósokat és a szorgalmasokat; továbbá lusták és veszedelmes gazemberek, akik nem javakra, hanem büntetésre méltók. A kiemelkedő zsarnokok ál-mítoszokkal kábítják a társadalmi és politikai légkört. A hitleristák a vér, a faj mítoszával „dolgoztak", a bolsevizmus az osztályharc és a dialektika mítoszával. Az emberiség a marxisták szemében burzsoá csökevény, a nácizmusnak dekadencia.

Az igazságtalanság elleni harc ezen a szinten művelve, nem más, mint „az éhfarkas háborúja az erszényes hiéna ellen." A liberalizmus, ami kizárólag az egyes-egyén önzésére épül, nem megoldás, mint ahogy az ál-kollektívizmus sem az. Megjelenik az új tünemény, az emberiség szélsőségektől zaklatott történelmében: az antitalentum, aki a Gonosz kezére játszik. Az „anti" előtag nem a tehetség hiányát jelenti, hanem csupán az előjelét, a mínuszt, azaz működésének a normálissal ellentétes irányát... az antitalentum a tömeg függvénye: vagy strici, vagy szoknyavadász, vagy selyemfiú. Kotyvaszt, kever, generál-szósszal önt minden új ízt nyakon. Rosszabb, mint a valami–nélküli személy, mert a valami ellen hatásosan működik. A sodródó embert hol a bal part, hol a jobb part zátonya felé terelik politikusok, írók, művészek, tudósok olykor szellemesnek tűnő, de sohasem szellem-teli kisebb-nagyobb csoportjai. (Mammon–futtatta prostituáltak, vagy szimpla tükrözői az elsilányult világnak, vagy a technikában lelik meg imádatuk tárgyát, öncéllá emelve.)
...A sodródás veszélyes. Erős kapaszkodót kell keresni, s onnan nekirugaszkodni, újra és újra... Mert a világnak nincs vége. Várkonyi tudta. Másképp nem lett volna értelme megírnia – süketen is meghallva az égi zengést – azt amit megírt. Az anyag agresszív eltorzítása: lebegés az űrben. Az anyagban is működő isteni szubsztancia felismerése azonban maga az út, hazafelé. Ez a mi felelősségünk: önerőből megállni a sodrásban; irányt venni, és nekiveselkedni... Nem hétszer. Hetvenhétszer.
Kézikönyv, amit ajánlok. Mindennapi használatra – az öröklétben.

Jókai Anna

 

Gerencsér Miklós - Vörös könyv 2.

Gerencsér Miklós - Vörös könyv 2.
Sorszám: 
55
2 500 Forint
+ postaköltség

A szerző Gerencsér Miklós író, újságíró és lapszerkesztő. Győrött született, 1932. december 4-én. Aszófőn halt meg hetvennyolc évesen, 2010. május 17-én. Tanult szakmunkásképzőben, építőipari technikumban, egy évig az Iparművészeti Főiskolán. Politikai főiskolát is végzett, becenevén Foxi-Maxi egyetemet. Építőmunkásként Sztálinvárosban dolgozott.

A Sztálinváros szót a számítógép 2016-ban helyesírási hibának tünteti fel. A vas és acél egykori fővárosát Dunapentele falu helyén építette fel a kommunista ifjak szorgalmas serege. Mai neve Dunaújváros.

Gerencsér Miklós 1952-től 1956-ig a Magyar Távirati Iroda és a Néphadsereg című lap munkatársa volt. 1956-ban az MTI szolnoki irodáját vezette. Az oroszok becsukták, a szolnoki archívumban olvasható dokumentumok szerint elvették a cipőfűzőjét, majd néhány nap múltán nyitva hagyták az ablakot, hogy menjen, ha akar. Ment. Budapestre, albérletbe. Teherautón hurcolta a kórházakba a tejet és a kenyeret.

Gerencsér Miklósnak élete során huszonnyolc albérlete volt.
1956. késő őszén angyalföldi albérletében egy lábosból paprikás krumplit evett. Belépett egy fontos ember, és a megalakuló pártlaphoz, a Népszabadsághoz hívta munkatársnak. Az elvtársaknak kellett egy szorgalmas munkatárs.

Gerencsér Miklós érvényesülni akart. Ment. 1988-ig a Népszabadság munkatársa volt. A hatalmi központból bizonyos idő után kiszorították, a lap vidéki tudósítója lett. Aszófőn élt egy parasztházban, melyet saját kezével tett lakhatóvá.

 

Gerencsér Miklós - Vörös könyv 1. - 2.

Lectori salutem!

Vörös könyv 1919. Ez a cím.

A szerző Gerencsér Miklós író, újságíró és lapszerkesztő. Győrött született, 1932. december 4-én. Aszófőn halt meg hetvennyolc évesen, 2010. május 17-én. Tanult szakmunkásképzőben, építőipari technikumban, egy évig az Iparművészeti Főiskolán. Politikai főiskolát is végzett, becenevén Foxi-Maxi egyetemet. Építőmunkásként Sztálinvárosban dolgozott.

A Sztálinváros szót a számítógép 2016-ban helyesírási hibának tünteti fel. A vas és acél egykori fővárosát Dunapentele falu helyén építette fel a kommunista ifjak szorgalmas serege. Mai neve Dunaújváros.

Gerencsér Miklós 1952-től 1956-ig a Magyar Távirati Iroda és a Néphadsereg című lap munkatársa volt. 1956-ban az MTI szolnoki irodáját vezette. Az oroszok becsukták, a szolnoki archívumban olvasható dokumentumok szerint elvették a cipőfűzőjét, majd néhány nap múltán nyitva hagyták az ablakot, hogy menjen, ha akar. Ment. Budapestre, albérletbe. Teherautón hurcolta a kórházakba a tejet és a kenyeret.

 

Patai József - A középső kapu - Héber költők

Kedves Olvasó!
Nagy örömömre szolgál, hogy újra elérhetővé válnak Patai József, e hazánkban mára méltatlanul feledésbe merült, ám valaha ugyanitt a héber nyelvű irodalom egyik legkiválóbb értőjeként és népszerűsítőjeként ünnepelt író, költő és műfordító valószínűleg legnagyobb jelentőségű művei. Patai életútja pontos látleletét adja annak a kettős kötődésnek, amely a magyar zsidók világlátását, hagyományaikhoz és szülőföldjükhöz való hűségüket egyaránt meghatározta.

 

Patai József - A középső kapu - Héber költők

Patai József - A középső kapu - Héber költők
Sorszám: 
49
2 500 Forint
+ postaköltség

Kedves Olvasó!
Nagy örömömre szolgál, hogy újra elérhetővé válnak Patai József, e hazánkban mára méltatlanul feledésbe merült, ám valaha ugyanitt a héber nyelvű irodalom egyik legkiválóbb értőjeként és népszerűsítőjeként ünnepelt író, költő és műfordító valószínűleg legnagyobb jelentőségű művei. Patai életútja pontos látleletét adja annak a kettős kötődésnek, amely a magyar zsidók világlátását, hagyományaikhoz és szülőföldjükhöz való hűségüket egyaránt meghatározta.

Ezt a kettősséget, mint az egyéni létezés gazdagabb megéléséhez elvezető adományt e kötet szerzője is élete minden rezdülésében büszkén magával hordozta. Így válhatott a gyöngyöspatai hászid környezetből származó, és a magasan jegyzett kisvárdai, sátoraljaújhelyi, huszti, nyitrai és szatmári jesivák, majd a budapesti rabbiképző egykori hallgatójából a bölcsészettudományok doktora, a valaha virágzó magyar zsidó közélet valószínűleg legfontosabb orgánumának, a Múlt és Jövő című folyóiratnak az életre hívója és nemzetközileg elismert tudós.

Magyarország annak idején százezrével szívta magához a közép-euró­pai zsidóság tömegeit. Ez a zsidóság egyben kovásza lett Magyarország fejlődésének. Nem túlzást azt állítani, hogy ezt az országot jelentős részben éppen zsidó vallású vagy származású művészek, írók, tudósok életműve tette ismertté a világban. Közéjük tartozott Patai József is, aki a sokak számára csábító, ám végül fájdalmas kudarcba torkollott asszimiláció helyett zsidóságának féltő és építő megőrzését, illetve a héber nyelvű irodalom Arany, Ady és József Attila nyelvén való megszólaltatását választotta.

Patai szentül hitte, hogy a héber Biblia valójában tartópillér, amelyen az egész nyugati civilizáció nyugszik. Ugyanezt érvényesnek tekintette a későbbi héber nyelvű irodalomra is, ezért döntött úgy, hogy az ősi nyelvet nem ismerő honfitársai számára is elérhetővé teszi annak számos örökbecsű remekét.

Legalább ilyen fontos számomra, hogy a magyarországi zsidó vallásosság egyik legmeghatározóbb irányzata, a hászidizmus avatott ismerőjeként több művében, így a kötetben helyet kapó Középső kapu című írásban is hiteles és élménygazdag beszámolót nyújt a hászid gondolkodásról, szokásokról olvasóinak. A most közreadott regényben bámulatos pontossággal jelenik meg előttünk a hajdan volt magyarországi zsidóság élete, a szakadatlan tanulással, önképzéssel és szorgalmas munkával eltöltött hétköznapok, és valósággal magunkkal ragad bennünket a hetente elkövetkező ünnepnap, a szombat szentsége, amelyben megmerítkezve a hászidok időlegesen hátrahagyhatták a szegénység igáját, hogy a lélek gazdagságát élő valósággá nemesítve közelebb kerülhessenek Teremtőjükhöz, és örömmel szolgálhassák az Örökkévalót.

Ez a csodákkal és mély bölcsességgel keretezett világ talán örökre eltűnt Magyarországról. Patai József sorait olvasva azonban a spiritualitással átitatott létmód ismét átélhetővé válik számunkra, és csak rajtunk múlik, hogy elődeink inspiráló példájával töltekezve ebből mit tudunk megvalósítani a saját életünkben.

Szeretném, ha e kötetet forgatva minél többen fedeznék fel maguknak az egyetemes és a magyar irodalom ismét hozzáférhetővé vált kincseit. Jó olvasást kívánok hozzá!

Köves Slomó,
az EMIH vezető rabbija

 

Szenczi Molnár Albert - Magyar zsoltároskönyv

Szenczi Molnár Albert - Magyar zsoltároskönyv
Sorszám: 
34
2 500 Forint
+ postaköltség

Fekete molnár
Szép legény, napsütötte arca miatt a német hölgyek körében a „Fekete Molnár” nevet kapta, kacéran futkostak előtte ezen hölgyek, amíg meg nem tudták, hogy egy elhivatott tudósemberrel van dolguk. A „Molnár” név arra utal, hogy apja molnár volt, és ő maga is tíz évesen már molnárnak „vallotta magát”, a „Szenczi” pedig arra, hogy első iskoláját Szencen végezte. Ilyen egyszerű minden. Nyolc éves korában meghal édesanyja, akihez rendkívüli módon kötődik, és egyből felnő.

 

Szenczi Molnár Albert - Magyar zsoltároskönyv

Fekete molnár
Szép legény, napsütötte arca miatt a német hölgyek körében a „Fekete Molnár” nevet kapta, kacéran futkostak előtte ezen hölgyek, amíg meg nem tudták, hogy egy elhivatott tudósemberrel van dolguk. A „Molnár” név arra utal, hogy apja molnár volt, és ő maga is tíz évesen már molnárnak „vallotta magát”, a „Szenczi” pedig arra, hogy első iskoláját Szencen végezte. Ilyen egyszerű minden. Nyolc éves korában meghal édesanyja, akihez rendkívüli módon kötődik, és egyből felnő.

 

Komjáthy István - Mondák könyve

Komjáthy István - Mondák könyve
Sorszám: 
26
2 500 Forint
+ postaköltség

A két világháború között gyanútlan parasztembereknél, falusi helyszíneken, padlásokon, régi könyvtárakban lelkes, furcsa alakok jelentek meg. Kutattak, kerestek. Nem terményt, állatot, pénzt – nemzeti értéket. A nemzeti múlt értékeit. Jegyzetfüzetekkel, vagy kezdetleges hangfelvevő készülékekkel faggatták a falusi kocsmákban, tanyasi boltban időző embereket, meséljenek, énekeljenek, osszák meg velük nagyapáik, szépapáik emlékeit. Ezek az emberek nyilván csodálkoztak, hiszen a néphagyomány megőrzése számukra természetes valami, az élet része, a napi munka után a kikapcsolódás, a játék.