Emlékezzünk régiekről…
 
Édesanyám úgy mondta: Utazunk nagyanyádhoz, Győrbe. Nagyanyám úgy mondta: Mi Szigetben lakunk. Győr odébb van.
 
Gyerekkoromban – 20. század, ötvenes évek – a nyarakat Szigetben töltöttem, nagyanyám házában, Tormay Cécile – 19. század, nyolcvanas évek – nagyanyjánál, az algyesti birtokon. Tormay Cécile egy vidéki udvarházban, én a hajdani birtokból megmaradt külvárosi cselédházban éreztem úgy: őseim otthona a régi ház.
 
Álomból és valóságból egybeszőtt regényt tart kezében az olvasó.
Habent sua fata libelli – állítja a latin poéta, Terentius: a könyveknek megvan a maga sorsa.

 

Mesés valóság, valóságos mese
 
Ha majd sok nap olvasás után e Jókai Mór elmesélte történet végére ér, akkor sem fogja tudni pontosan, mit tart kezében az olvasó.
 
Regénynek nem regény.
Életrajznak nem életrajz.
Útleírásnak nem útleírás.
Tudományos munkának nem tudományos munka.
 
Latinból, magyarból szófacsart kifejezéssel: jókaiáda, azaz Jókai Mór álmodta irodalmi mű.
Daliás magyar volt a 18. században Benyovszky Móric: bátor katona, vakmerő tengerésztiszt, birtokaiért pereskedő magyar nemes, lengyel szabadsághős, szibériai száműzött, világutazó kalandor, tudós felfedező, Madagaszkár szigetén király, halála után roppant sikeres emlékiratíró…
 
Jókai Mór egy szóval így jellemezte: végzethős.
 
Kalandgazdag élete minden regényíró számára kincsesbánya, de Jókai Mór – miután lefordította Benyovszky Móric emlékiratát és belekezdett világcsavargó hazánkfia életrajzának megírásába – már a munka kezdetén hangsúlyozza: „Nem! Ez az ember nem volt regényhős!”
Időszámításunk előtt, Krisztus után 1934-ben
 
Van-e még kedve, ideje, türelme a 21. század magyar emberének nézelődve, meg-megállva, elmerengve sétálni az ismert-ismeretlen múltban? Van-e még kedve, ideje, türelme kézbe venni, belelapozgatni, olvasni olyan könyvet, amelyben nem található semmilyen gyorsan javunkra fordítható, hasznot hajtó, pénzt fialó információ? Kíváncsiak vagyunk még szüleink, nagyszüleink hajdani, a mi életünktől, gondjainktól roppant különböző mindennapjaira?
 
Nyári pihenés helyszíneinek tervezgetéséhez, utazás közben, Balaton-parti nyaraláskor tökéletesen hasznavehetetlen, „elavult” útikönyvet tart kezében az olvasó. Hajdani helyszínrajzok, térképek, birtokviszonyok, szálláshelyek, menetrendek, látnivalók – minderről ma már csak mesélő hírmondó maradt: Dr. Dornyay Béla és dr. Vigyázó János Balaton és környéke részletes kalauza.

 

Hol volt, hol nem volt…
 
Bűbájos mesekönyvet tart kezében az olvasó. Árva királyfi Tüzes nevű táltos paripáján követi az agancsán fénylő holdat, szikrázó csillagokat tartó csudaszarvast a magyar múltba, mesebeli mondavilágba. Áll a királyfi Isten ostora, Attila hun fejedelem trónja mellett, követi a csudaszarvast Lebédiába, Etelközbe, a magyarok őshazájába, gyönyörködik a magyar törzsek vérszerződésének eskütételében. Boldog-önfeledten átéli a Kárpát-medencében a magyar honfoglalás mámorát. Látja az Európára nyílzáport zúdító harcosok zsákmányszerző portyázását, örül a győzelmeknek, megsiratja a vereségeket, aggódva figyeli Krisztus után 955-ben az augsburgi harcmezőről vesztesen, fegyvereiket eldobálva, futva menekülő, istenükhöz, Hadúrhoz segítségért fohászkodó magyarokat.

Gundel

Magyarország uralkodói a 20. században: Ferenc József királyi fenség, Károlyi Mihály köztársasági elnök, Kun Béla népbiztos, Horthy Miklós kormányzó, Szálasi Ferenc nemzetvezető, Rákosi Mátyás főtitkár, Kádár János első titkár.
 
Magyarország államformái a 20. században: királyság, köztársaság, tanácsköztársaság, király nélküli királyság, nyilas diktatúra, kommunista diktatúra.
 
Magyarország pénznemei a 20. században: Korona (legnagyobb címlet: tízmillió korona, 1921.), Pengő (legnagyobb címlet: egymilliárd b.-pengő, 1946.), Forint (legnagyobb címlet a 20. században: tízezer forint, 2000.).
 
Gundel Károly 1910-ben kibérelte a városligeti Wampetics vendéglőt: a Gundel Étterem száz éve fogadja a fehér asztal örömeiben, különleges étkek és finom borok élvezetében lubickolni kívánó vendégeket.

 

Madárlegendák
"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan."
János első levele 3:18.
"Ne puszta szóval, ne is jajgatással, hanem tettel védjük madarainkat!"
Herman Ottó, 1911.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hasznos madarakról falusi nagyanyámtól hallottam először. Az ínséges ötvenes években a leghasznosabb madár számomra nagyanyám jóvoltából a liba volt. Maga nevelte, terelgette, etette, tömte néhány háziszárnyasát, s így karácsonykor libacombot vacsoráztunk és hatalmas libamáj került-terült az ünnepi asztalra.
 
A pesti aszfalt fölött galambok és verebek röpködtek, néha feketerigók, a Gellért-hegy bokros lankáin, itt-ott a parkokban városba tévedt énekesmadarak… A János vitézből ismertem a griffmadarat, tudtam, hogy Petőfi legkedvesebb madara a gólya, idős rokonunknak volt kalitkába zárt pintye, papagája… Mesekönyvemben olvastam Mátyás királyról, akinek a címerét és pajzsát gyönyörű madár, fekete holló díszítette, s talán hallottam valakitől a régi magyar mondást is: ritka, mint a fehér holló… Unokahúgomat kisgalambomnak szólította keresztanyám…

Magyar álom

Ötvenhat évvel ezelőtt, 1956. október 23-án néhány napra Budapestre látogatott a világtörténelem. 1956. október 23-án a magyarok elfelejtettek félni. Üvölthetett a rádióban a torztekintetű kommunista hiéna, Gerő Ernő; megpróbálhatták a rádióépület ablakaiból fejünk fölé lőtt sortüzekkel hazazavarni a lelkesen tüntető embereket; behívhatták Moszkva bolsevik lakájai a maguktól is elszántan megtorlásra, leszámolásra készen Budapest felé csörtető szovjet tank-csordát; nevezhették ellenforradalmár fasiszta csürhének az együtt éneklő, egyet akaró – Vesszen Gerő! Ruszkik haza! –, együtt mozduló sok ezer magyar embert; hirdethettek statáriumot a megszálló szovjet csapatok és magyar keretlegényeik ellen fegyvert fogó munkások és diákok megrettentésére – Magyarország azon az estén és a következő napokban megtanult hinni a feltámadásban.