Tatárjárások idején

Majd húsz esztendő múltával, 1961-ben jelenhetett meg újra Kodolányi János hatalmas regényfolyama: A vas fiai. Fülszöveg: „Kodolányi írói vállalkozása igen jelentős alkotást hozott létre, mely megjelenése idején alkalmas volt arra, hogy a történelmi regény eszközeivel intse, figyelmeztesse az országot, annak haladó és hazaszerető erőit a német fasizmus terjedésének veszélyére.”

Mi az, hogy alkotást hozott létre? Magyarul ezt úgy mondják: regényt írt.
Az írónak természetesen eszébe nem jutott a német fasizmus terjedésének veszélyére „figyelmeztetni” gondolkodó olvasóit, akik a regény születése idején tudták, mi a különbség olasz fasizmus és német nemzeti szocializmus között, és a valóban hazaszerető magyarok számára a nyugatról ránk zúduló nemzeti szocializmus éppoly fenyegető, riasztó veszélyt jelentett, mint a keletről közeledő erőszakos, hataloméhes bolsevik világmegváltás.

Szülőföld és haza
Sok vihart látott, sok vihart túlélt országunkban az írástudó, olvasni szerető, színházlátogató, muzsikát hallgató, képzőművészetet kedvelő, a politika történéseit figyelemmel kísérő, hazánk, nemzetünk sorsáért aggódó magyarok valaha jól tudták, ki volt gróf Bánffy Miklós.

Az újságíró Ady Endre 1906. április 8-án: „…több, mint literary gentle­man. Európai ízlésű, elmélyedt, finom lelkű ember. Sokat olvasott s hasznosan.” Regénye, a Naplegenda: „Buja, költői, szép nyelv. Elegancia a fölfogásban. Mitikus és illatos homály. Sok rafináltság. Megmozgatása sejtéseinknek. Egy modern írás. Más nyelven nem volna talán jelentős. Magyarul igen. Jel az új jelek között.”

A tragikomikum szülőapja
Nem tévedés a cím. A szülő apa képe teljességgel rendben van, ha Rejtő Jenőre emlékezünk. A huszadik században összekeveredtek a műfajok, a stílusok, az általános káosz egyik megjelenési formája volt a tragikomédia. Nem csak a színpadon, az életben, a mindennapokban is. Rejtő Jenő vagy Reich Jenő, vagy P. Howard, vagy Gibson Lavery regénykomédiákat írt. Nem is akármilyeneket. Sipulusszal (Rákosi Viktorral) és Karinthy Frigyessel való barátsága termőtalaj volt műveihez. Ellenállhatatlan humora, bája, nyelvi leleményei a legnagyobbak közé emelték. És akik ide emelték, nem a kritikusok, irodalomtörténészek – hanem a valódi befogadó, az olvasóközönség. Ma már ez is kihalófélben levő fogalom: „olvasóközönség.” Rejtő Jenő ült az Andrássy úton, a Japán Kávéház teraszán, és írt. Szemben volt a kiadója, oda vitte át a pincér a sorokat, kapott értük pénzt, ezért az író kapott újabb kávét, és írhatott tovább. Tragikomédia.

A két világháború között gyanútlan parasztembereknél, falusi helyszíneken, padlásokon, régi könyvtárakban lelkes, furcsa alakok jelentek meg. Kutattak, kerestek. Nem terményt, állatot, pénzt – nemzeti értéket. A nemzeti múlt értékeit. Jegyzetfüzetekkel, vagy kezdetleges hangfelvevő készülékekkel faggatták a falusi kocsmákban, tanyasi boltban időző embereket, meséljenek, énekeljenek, osszák meg velük nagyapáik, szépapáik emlékeit. Ezek az emberek nyilván csodálkoztak, hiszen a néphagyomány megőrzése számukra természetes valami, az élet része, a napi munka után a kikapcsolódás, a játék.

Az emlékezés nagyapa, ükapa, szépapa történetére, mulattató, megható meséire. Mit kell ezeken gyűjteni? És főleg, miért éppen most? Kodály és Bartók csak a két legismertebb gyűjtő, nyomukban százan és százan, elsősorban pedagógusok, költők kezdtek pánikszerű értékmentésbe. Mire ez a pánik? Talán az első világháború szörnyű pusztításai, amelyek tanulságait átlátva a szellem napszámosai úgy vélték, pusztulni fog a hagyomány, a népi kultúra is? Vagy megérezték az elsőnél még pusztítóbb, még embertelenebb második világháború közeledtét, és tudták-érezték, cselekedni kell?

Dezső István Izabella elindul
Kosztolányi Ágoston 1848 végén jelentette be Csantavéren, a falu egyik legkülső házában, hideg téli estén, hogy a forradalom katonái közé akar állni. Tizenhat volt és merész. Kapott is akkora pofont, hogy a kemence mögé esett. Apja állt a pofon mögött, Kosztolányi János, aki ugyan rokonszenvezett a forradalommal, de a fiát nem engedte volna. Ám az anya, Filánczy Veronika a fia mellé állt. Menjen, ha kell neki meg a nemzetnek a szabadság. Kosztolányi János tán kissé el is szégyellte magát. Hogy az anya hagyja a fiút, ő meg félti a nemzet megvédésétől! Ágoston tehát mehetett, anyai jóváhagyással, hamar el is érte Bem seregét, jól teljesített, a levelei (akkoriban kiváló volt a posta és gyors) siettek mindig haza, ahol szülei boldogan olvasták hős fiúk sorait. Bem tábornok könnyen nevezett ki tiszteket, a fiatal fiú hamarost századosként loholt mellette.

BWANA KELELE

„Csöndlegyen úr.” Ez az abesszín név ragadt rá gróf Széchenyi Zsigmondra, amikor szerte a világon már ismerték műveit, a szafarikon várták felbukkanását, amikor csodálták vadászművészetét. Mert a vadászat sporttá, és egyesek szerint művészetté vált a tizenkilencedik század utolsó éveitől a második világháborúig. Gróf Széchenyi Zsigmond nem tett mást, mint megvalósította gyermekkori álmát. Volt honnan példát vennie, a családban sok megszállott vadász volt, bár a felmenők vadásznaplói még nem bírtak irodalmi értékekkel.  Mert mi egy vadásznapló? Hivatalos feljegyzés az elejtett vadak számáról, méretéről, a trófeák hitelesítésére szolgál, igazolásra, ellenőrzésre. Amikor azonban az afrikai gyarmati rendszer kezdett felbomlani, és a részben függetlenné vált országok egyre nagyobb üzletet láttak a szabályozott vadászat megteremtésében, ehhez a sporthoz /vagy művészethez/ már elengedhetetlen volt az erkölcsi kódex kidolgozása, a szabályok lefektetése.

Az Argumentátor
Vannak olyan óriási a magyar szellemtörténetnek, akiknek nevét nagy tisztelettel ejtjük ki, felemlítjük híres munkáikat – de valójában sem életükről, sem valódi küldetésükről nem sokat tudunk. „Küldetés”. Nem csupán írói lét, nem a tehetség ösztönös megnyilvánulása – tudatosan, ész-alapon felépített, valódi elhivatott pálya Pázmány Péteré. Megáldva küldetéstudattal – és ami még fontosabb, a képességgel, hogy ezt a küldetést beteljesítse.

Külső adottságai rendelkezésére álltak, ezt egy kortárs sem vitatta. A természet bőven elhalmozta szónoki képességgel. Amikor a szószékre lépett, hallgatóit már külső megjelenésével is megragadta.Középtermetű, szikár test, emelt, büszke fejtartás. Magas homlokán a mély elmélkedést eláruló félelmetes barázdák, hatalmas szemöldöktől árnyalt fényes szeme az emberek rejtett gondolatait látszott kutatni, az erősen kiemelkedő orr és erős bajusz alatt állandó feszülésben levő, szorított száj az akaraterő folyamatos megfeszítéséről árulkodtak. Dús haj és spanyol divat szerint nyírt szakáll előnyösen keretezi az arcot. Mindez a hideg számítás és a hajthatatlanság összbenyomását mutatja.