A múlt század első éveiben, amikor a régészet soha nem látott fejlődésnek indult, és az ásatások a megfelelő módon elindulhattak, találtak egy sírt. Pannóniából, a római korból való, úgy háromszáz körül temethettek el egy fiatal nőt, a mai Aquincum területén. Septima Maria, ez volt a sírkőre vésve, és a rokonok fontosnak tartották közölni az utókorral, hogy a fiatal lány zsidó vallású. Engedjük szabadon a fantáziánkat, képzeljük el azt a kort, azt a fiatal lányt. Keserveit, boldogságát. Hogy nézhetett ki. Mit szeretett, kit szeretett, miben járt, milyen ruhában, milyen volt nevetése, milyen volt szomorúságában. És hogyan gyakorolta akkor a zsidó vallást.

Venetianer Lajos is rajongott a régészetért. Egyik első nagy munkájában a régészeti kutatások eredményeit igyekezett a Bibliában leírt események igazolására felhasználni. Nagy lelkesen vette észre, hogy valóban igazolják a kutatások az ott leírtakat. Sőt, felfedezte magának a kazár népet, amelyik kapcsolatban volt a vándorló magyarokkal, olyannyira, hogy a két nép nagy része közösen keresett új hazát magának. Egyetértésben, békében.

Eltökélt utazók - Körösi Csoma Sándor nyomában
„Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.” - Lehetséges, hogy ezeket a szavakat mormolta Körösi Csoma Sándor 1840 tavaszán kalkuttai tudományos intézetének egyik fala előtt, ahol modellt kellett ülnie. Schöfft Ágoston, magyar festőművész ugyanis ott kereste fel őt, és megalkotta róla az egyetlen hiteles képet. Schöfft Ágoston európai egyetemeken tanult festészetet. Akkor még divat volt az ilyesmi, az összes orientalista, zeneszerző, író, orvos kötelességének érezte, hogy minél több egyetemet végigjárjon, minél több tudást szívjon magába, és ez által sok nyelvet meg is tanult. Körösi Csoma Sándor 17 nyelvet beszélt, Schöfft Ágoston „csak” tizenkettőt.

Az aszkorbinsav-lelkű magyar
1928-ban Magyary Zoltán, a magyar kormány képviselője, Klebelsberg Kuno miniszter megbízottja bekopogott egy angliai kis ház ajtaján. Szent-Györgyi Albertet kereste. A tudós még nem volt otthon, ugyanis frissen vásárolt motorkerékpárján éppen túrázott, olyankor a kisváros lakói rendre otthon maradtak, így voltak biztonságban. Otthon meglepődött a távoli-hazai vendégen, különösen, amikor az közölte vele, a miniszter úr szeretné, ha hazatérne Magyarországra. Minden komoly tudósra szükség van az ország újjáépítéséhez.

„MAGYAR SZÓVAL, MAGYAR DALLAL ELŐRE!”
Dékány Andrásnak esze ágában sem volt ifjúsági regényeket írni. A fenti jelszó a Turul Szépmíves Szerzők kiadványáról való, mely közösségnek oszlopos tagja volt. A Tormay Cecile szerkesztette NAPKELET című folyóiratban mellékletként jelent meg regénye, a folyóiratban olyan szerzők publikáltak, mint Rónay György, Thurzó Gábor, Hamvas Béla. 27 évesen a Magyarság Évkönyve című periodikában közölt novellát, kisregényt Krúdy Gyulával együtt. 1929-ben, huszonhat éves korában jelent meg egy könyv, mely három író rövidebb regényét foglalta magába. A szerzők: Kodolányi Sándor, Török Sándor, Dékány András.

Fekete molnár
Szép legény, napsütötte arca miatt a német hölgyek körében a „Fekete Molnár” nevet kapta, kacéran futkostak előtte ezen hölgyek, amíg meg nem tudták, hogy egy elhivatott tudósemberrel van dolguk. A „Molnár” név arra utal, hogy apja molnár volt, és ő maga is tíz évesen már molnárnak „vallotta magát”, a „Szenczi” pedig arra, hogy első iskoláját Szencen végezte. Ilyen egyszerű minden. Nyolc éves korában meghal édesanyja, akihez rendkívüli módon kötődik, és egyből felnő.

Életművészek és ételművészet
Ül Munkács várának tömlöcében jó Koháry István (1649–1731), akit Thököly záratott be, hiszen a törökverő Koháry országbíró egyszersmind labanc vezér is. Ül csak, gondolkodik. A gondolat egyre több, az étel egyre kevesebb. És mivel író-költő is ez a nemesember, megírja a börtönben egyik jelentős művét. Címe: Embernek ételében mértékletesnek kell lennie. Nagy lakomákról álmodik benne, hol versben írja, hol elszalad a toll, és már legyőzi a jambust az éhség, a próza marad, az ételek sokasága, amiket elképzel jó Koháry István ott, ahol ezen élvezetekből csak kimaradni lehet. És miután álmában jól belakott, még le is inti magát mértéktelenségéért: „Nemcsak húsfélére, hanem kecsegére s halra is van gondom, / Jó étket főzhetni, halbul készíthetni, hiszem, régen mondom, Nem mindennek gyomra vágyódik az húsra, magam is jól tudom.” Lebeszéli magát a húsról. Nem is nagyon tehet mást, hiszen labancnak csak üres leves jár. Az étkezésről szóló műve könyvritkaság, de megjelent reprintben is – a lényeg: kevesen tudják, hogy ezen élvezetekről akkor írt ennyire érzékletesen a szerző, amikor nem juthatott hozzájuk.

Köztünk élő klasszikus

Mészáros Lázár, az 1848/49-es szabadságharc kormányának hadügyminisztere a Tudós Társaságon elmondott székfoglaló beszédében a korszerű magyar hadsereg alapjait rakta le – és sürgette az akkor már több évtizede fennálló Ludovika Katonai Akadémia átszerezését. Mészáros Lázár legtöbbször Olaszországban teljesített szolgálatot, hat nyelven beszélt, tudományos írásokat közölt, sőt, foglalkozott irodalommal, ezen belül költészettel, érdekelte a festészet, a vizualitás.