Na, majd most…

Az egyik apám első drámája, a Bohóc, amellyel sikerült rögtön drámapályázatot nyernie, és utána megvalósítania a „magyar álmot” – tűzoltókészülék-ellenőrből egyszerre író, dramaturg és színházi ember lenni. Belül valahol azonban megmaradt kisembernek, ahogy a hősei is. Nála senki se keressen gáncs nélküli lovagokat és hősszerelmeseket – gyarló, nyomorult, a rohanó világgal lépést tartani alig tudó, kiszolgáltatott emberekről szólnak a művek. És női sorsokról. Mert gondolhatjuk, hogy a Csoda Vencele éli át a tragédiát, a valódi dráma azonban Veronikáé. Aki ébren próbál maradni a rémálomban, aki kétségbeesve igyekszik megkapaszkodni a valóság egy aprócska morzsájában. Vagy a Szent Család Anyája, aki szívszorító, ugyanakkor gusztustalan módon machinálva akar szeretetet kicsikarni azokból, akik körülötte élnek. Sőt, ott van az 1992-ben bemutatott Száz év magány, Gabriel Garcia Marquez fantasztikus könyvének színpadi adaptációja – Ursula története családról, életről és halálról. Világsiker lett, köszönhetően a fantasztikus Törőcsik Marinak, Garas Dezsőnek, Kézdy Györgynek, Taub János rendezőnek és a Szolnoki Szigligeti Színház csapatának. És helyet kapott ebben a csonka válogatásban az utolsó önálló műve is, a Miatyánk – egy furcsa életkeresés, helykeresés története.

Babits, Bergson, Freud
Midőn Babits Mihály egy hallatlanul érzékeny olvasó módjára bekalandozta a világirodalmat, s e szabálytalan útja végső eredményeképpen papírra vetette Az európai irodalom történetét, annak újabb szakaszát folytonos küzdelemnek ábrázolta. E harc voltaképp az újítás vágya és a hagyományok között folyik. Egyik legfontosabb terepe az a küzdelem, mely a naturalizmus unt béklyóitól igyekszik megszabadítani a kifejezést és az emberábrázolást. Ilyen szemmel figyeli és jeleníti meg például Oscar Wilde művészetét, s ez témánk szempontjából azért érdemel különös figyelmet, mert letagadhatatlan, hogy a tükörképével önmagát is megsemmisítő Dorian Grey példázatát nem ok nélkül vetette fel a kritika mint A gólyakalifa Tábory Elemérének előképét.

Lectori salutem!

Vörös könyv 1919. Ez a cím.

A szerző Gerencsér Miklós író, újságíró és lapszerkesztő. Győrött született, 1932. december 4-én. Aszófőn halt meg hetvennyolc évesen, 2010. május 17-én. Tanult szakmunkásképzőben, építőipari technikumban, egy évig az Iparművészeti Főiskolán. Politikai főiskolát is végzett, becenevén Foxi-Maxi egyetemet. Építőmunkásként Sztálinvárosban dolgozott.

A Sztálinváros szót a számítógép 2016-ban helyesírási hibának tünteti fel. A vas és acél egykori fővárosát Dunapentele falu helyén építette fel a kommunista ifjak szorgalmas serege. Mai neve Dunaújváros.

Gerencsér Miklós 1952-től 1956-ig a Magyar Távirati Iroda és a Néphadsereg című lap munkatársa volt. 1956-ban az MTI szolnoki irodáját vezette. Az oroszok becsukták, a szolnoki archívumban olvasható dokumentumok szerint elvették a cipőfűzőjét, majd néhány nap múltán nyitva hagyták az ablakot, hogy menjen, ha akar. Ment. Budapestre, albérletbe. Teherautón hurcolta a kórházakba a tejet és a kenyeret.

PROLÓGUS

A Balassa-kódexről
A bevezetőként idézett sorokkal kezdődik a BALASSA-KÓDEX, Balassi Bálint (1554–1594) legtöbb ismert versének kéziratos forrása. A kódexet a XVII. században másolták, mint a fenti szövegből kiderül, közvetlenül Balassi kéziratából.

A kódexnek magának is története van. A versolvasó közönség – vagyis inkább: az istenes énekeket éneklő közönség – évszázadok óta jól ismerhette Balassi néhány istenes versét, melyek egy részét református, más részét katolikus korszakában írta, továbbá néhány vitézi énekét. Az istenes versek már a XVII. században több nyomtatványban is megjelentek. A XVII. században kéziratos másolatokban, szűk körben terjedő szerelmes és más verseinek ez a forrása azonban – egy vélhetően Balassi által összeállított, de a nyomdáig el nem jutott verskötet másolata – csak 1874-ben kerül elő a zólyomradványi könyvtárból. A versek hitelességének eleinte nem tett jót, hogy a felfedezésről éppen a hamisításoktól sem visszariadó Thaly Kálmán számolt be a Magyar Történelmi Társulat ülésén. A Társulat elhatározta a versek kiadását, és azok 1879-ben meg is jelentek. Balassi költészete ekkor lett közismert.

Munkálkodó légy, ne panaszkodó
Asbóth János művei elé

A cím Asbóth regényének, az Álmok álmodójának utolsó mondata. Az akkori és a későbbi kritikusok fel is rótták neki, hogy regénye főhősét nem hagyta elpusztulni, ahogy azt egy valamirevaló írónak – a kritika szerint – kötelező. Mert ahogy ma is, a kritikus akkor is mindig a pusztulásban látta a művészet beteljesedését, szerinte kötelezően el kell buknia egy hősnek. Széchenyi a hős, a vátesz, mert elborult elmével, „látványos” körülmények között pusztult el, Kossuth a megalkuvó, mert életben maradt. És „munkálkodott, nem panaszkodott”. Madách Imre Tragédiája is visszhangtalan maradt a megírás idején, egyetlen ítész írása maradt fenn, aki azt vetette az író szemére, hogy Éva teherbe esett, így lehetséges, hogy „van tovább”. Micsoda dolog ez? Pusztuljon mindenki. Attól művészet a művészet.

Szerencsére az olvasóközönség „sok”, a kritikus nagyon kevés. Ezért fordulhat elő, hogy olyan könyv, mint az Álmok álmodója, sikeres alkotás a mai napig. Fogalom lett. Nem mindenki tudja azonnal az író nevét, de a regény címét ismeri. Vannak művek, amelyek áttörik az emlékezet falát maguktól csupán csak a mű erejével.

Mondd meg, mit olvasol, megmondom, ki vagy!
Ágyam mellett az éjjeli szekrényen négy kötetet tartok: Füst Milán két kötetes Naplóját, Joseph Heller Valami történt-jét és Székely János Egy láda agyag című verses kötetét. Ez vagyok én.

Az íróasztalomon most kilenc kötet fekszik előttem, amiből csak négy magyarországi kiadó „terméke". Tehát több, mint az életmű fele még nem jelent meg határainkon belül. (Életében megjelent tizenkilenc kötetéből, azon idő alatt is csak mindössze kettőt adtak ki Magyarországon.)

Ajánlás

A Karinthyak mindig a Nagy Művet akarták megírni. Frici egész életében tervezte, de sohasem kezdett neki. Az Utazás a koponyám körül című könyve azonban nemcsak agydaganata történetét mesélte el, de az emberi méltóság nagy regényévé is vált. Egyik fia, Karinthy Gábor, a Fájdalomherceg, saját görcsberándult életének monográfiáját tervezte megírni, hiába. Ördöggörcs, avagy utazás Karinthyába című családtörténetemben helyette is igyekeztem megfejteni élete és az egész család rejtélyét. Másik fia, Cini a saját nagy művének apjáról szóló könyvét tervezte, Karinthy Frigyes címen. Nem írta meg. Helyette naplót vezetett. Önmaga számára rögzítette élete mindennapjait.