Ajánlás

1850-ben, egy évvel a levert magyar szabadságharc után, a megtorlások idején a kor nagy költője, Tompa Mihály írt verset A gólyához címmel, a távoli tájakra repülő vándormadártól kérve, hogy vigye hírét a tragédiát követő letargiának, annak, hogy „mint oldott kéve” széthullhat a nemzet. Ezt a sort választotta a Mednyánszky Cézár tábori főlelkész rendkívül kalandos életéről szóló történelmi regénye címéül a harminckét éves Sárközi György, aki 1931 előtt inkább lírai költőként volt ismert.

Aranyosmedgyesi Mednyánszky Cézár báró átdolgozott visszaemlékezései magyarul 1930-ban jelentek meg Budapesten, fordítója már korábban ismertette a tartalmát, például a Hadtörténeti Közlemények hasábjain. Nem tudjuk, hogy a báró magyarul vagy franciául vetette-e papírra memoárjait 1857-ben, nem sokkal tragikus halála előtt, a dél-francia tengerparton, de bizonyos, hogy a kézirat rokonához, az emigráns Mednyánszky Sándorhoz került Londonba, és ő angolul adta ki a szöveget a rákövetkező évben.

Ajánlás

1850-ben, egy évvel a levert magyar szabadságharc után, a megtorlások idején a kor nagy költője, Tompa Mihály írt verset A gólyához címmel, a távoli tájakra repülő vándormadártól kérve, hogy vigye hírét a tragédiát követő letargiának, annak, hogy „mint oldott kéve” széthullhat a nemzet. Ezt a sort választotta a Mednyánszky Cézár tábori főlelkész rendkívül kalandos életéről szóló történelmi regénye címéül a harminckét éves Sárközi György, aki 1931 előtt inkább lírai költőként volt ismert.

Aranyosmedgyesi Mednyánszky Cézár báró átdolgozott visszaemlékezései magyarul 1930-ban jelentek meg Budapesten, fordítója már korábban ismertette a tartalmát, például a Hadtörténeti Közlemények hasábjain. Nem tudjuk, hogy a báró magyarul vagy franciául vetette-e papírra memoárjait 1857-ben, nem sokkal tragikus halála előtt, a dél-francia tengerparton, de bizonyos, hogy a kézirat rokonához, az emigráns Mednyánszky Sándorhoz került Londonba, és ő angolul adta ki a szöveget a rákövetkező évben.

Előszó

Öleljünk meg egy fát. Mindegy, miféle fajta, legyen egészséges, élő, virágzó. És lehetőleg érjük át két karunkkal. Ha megöleltük, tartsuk is úgy magunkat legalább öt-hat percig. Vagy tovább, ha nem jön arra senki más. Hunyjuk be a szemünket, és próbáljuk megérezni a fa energiáit, rezgéseit. Olykor nem történik semmi, olykor csoda történik. Átvesszük a fa gondolatait. És miért ne vennénk át? A fa ugyanúgy élő organizmus, mint mi, annyi a különbség, hogy ő nehezebben ölel meg bennünket. Tehát koncentráljunk erre a másik élőlényre, és ha eleget ölelgettük, mehetünk tovább. De jegyezzük meg, melyik volt az, és legközelebb is tegyük meg ezt. Ugyanis ő is tudja, hogy megöleltük. És várja a következő ölelést.

Ma ​már kevesen emlékeznek Rákosi Viktor nevére. A gyerekek talán nem is hallottak róla. Alig több, mint tíz évvel a szabadságharc leverése után született, 1860-ban. Gyermekkorát a Székelyföldön, egy gyergyói faluban töltötte, később került Budapestre, itt élt haláláig, 1923-ig. Író, újságíró volt, karcolataival, humoros írásaival a nemzet függetlenségéért állt ki. Felnőtteknek szóló írásait Sipulusz néven jelentette meg, s hosszú időn át volt szerkesztője a Kakas Márton című élclapnak. Hazaszeretettől, meleg emberségtől áthatott ifjúsági regényei a szabadságharcban odaadással helytálló fiatalokról szólnak.

A regény- és drámaíró, a politikába tévedt publicista Zsolt Béla az első világháborúban szerzett sebeiből sohasem gyógyult ki teljesen, s ezt súlyosbította a második világháború munkaszolgálata, majd Bergen-Belsen hat hónapos koncentrációs tábora. Az 1898-ban, Komáromban született Zsolt Béla alig múlt ötvenesztendős, amikor egy budapesti szanatóriumban, 1949 februárjában elhunyt. Felesége, maga is újságíró, néhány esztendő múltán követte: öngyilkos lett.

Tragikus sorsuknak a jelen kötet egyedülálló tanúságtételt szentel: először jelenik meg egyetlen kötet bordái között a kettős emlékirat: Zsolt Béla utolsó, már betegsége alatt szerzett, és azóta már világhírű regénye, a „Kilenc koffer", valamint Zsolt Ágnes szívet szorongató műve kislánya elvesztéséről és annak auschwitzi meggyilkolásáról.
Zsolt Béla regénye sorspanoráma. Alapötlete telitalálat. 1939 októberében, az európai háború kezdetén Párizsból a Simplon Expresszel Budapestre indult, azzal a frivol kifogással, hogy a felesége által csomagolt kilenc koffert más vonatra fel nem vették volna.

Briliáns ürügy, a ragaszkodás a kilenc kofferhez. Valójában a honvágy sodorta haza az egyébként világcsavargó Zsolt Bélát és feleségét, ahogyan a pesti keserű tréfa mondta hajdanán, hogy még elérjék az utolsó vonatot Auschwitzba.

Zsolt Bélát 1942. július 16-án hívták be munkaszolgálatra, balszerencséjére kegyetlenségükről ismert századparancsnokok uralma alá. Zsolt Bélát sírásónak osztották be Ukrajna erdeiben. Két jóindulatú tiszt átkérte őt a haditudósító századba. A törzstisztek némelyike azonban megirigyelte az író jó sorát, és egy pusztulásra ítélt századhoz helyezték át.

Egyenes út

1894 első vasárnapján a Singer és Wolfner cég képviselője megkereste Herczeg Ferencet, vállalna el egy főszerkesztői állást az Új Idők néven alapított lapnál. Az akkor harmincegy éves író örömmel elvállalta. És kereken ötven (!) éven át szerkesztette, egészen addig, míg a második világháború után a bevonuló szovjet csapatok által felállított bábkormány percemberkéi betiltották.

Az Új Idők példátlan sikere, példányszáma, stílusa, koncepciója jellemezte legjobban azt az életutat, amelyet Herczeg Ferenc bejárt.

Harmincezer példányban jelent meg a legrosszabb időkben is, tízezer előfizetője volt. Értéket közölt. A főszerkesztőt az ötven év alatt soha nem érdekelte, hogy a leközölt szerző milyen politikai párthoz, irányvonalhoz tartozott, milyen irodalmi stílust képviselt, hiszen igazából nincs is ilyen. Értékes legyen, tehetséges legyen. A vele párhuzamosan futó Nyugat a maga négyszáz példányával nem jelentett konkurenciát. A Nyugatból jöttek is a támadások rendesen. Színvonaltalan, koncepciótlan, közönséghajhász, rossz. Szemére vetették Herczeg Ferencnek, hogy bárkit befogad, leközöl, a Nyugat főszerkesztői keményen védték saját írói körüket, több esetben megfenyegették azt a szerzőt, aki az Új Időknek adott írást. Ez azonban nem hatott meg senkit, az irodalmi klikkrendszert minden időben a főszerkesztők és kritikusok próbálták életben tartani, az írók általában jóban voltak egymással. Értékelték egymást, barátok voltak. Így az Új Időkben minden további nélkül megjelent Ady, Kassák, Juhász Gyula és bárki más. Aki értéket hozott.

Ajánlás

A magát költőnek valló és akként is induló, a Nyugatban és  a Kelet Népében egyaránt publikáló Jankovich Ferenc regényének első kötetét tarja kezében az olvasó. A pentelei kőműves házból induló és onnan a párizsi Sorbonne-ig eljutó, népi gyökerű fiatalember mindenséget versbe venni vágyó szándéka metamorfizálódik pályája vége felé a magyar régmúlt dicső és tragikus eseményeinek hű tolmácsolásává történelmi regényeiben. Az akkora már sok kötetes költő, irodalomtörténész, szépíró, filológus a 60-as évek elején jut el addig a felismerésig, hogy mindazon alkotói előzmények, melyek addigi  pályáját meghatározták, koncentrálhatóak egy-egy nagy prózai műben. Ebből a felismerésből születik meg a Világverő Mátyás király is.

Jankovich regénytrilógiája egyszerre viseli magán a magyar gyökerű értelmiségi és az européer gondolkodó valóságábrázoló szándékának minden fontosabb jegyét. Lehetne az is a címe Jankovich Ferenc trilógikus regényének, hogy: a XV. század második felének története Magyarországon. Hiszen igaz ugyan, hogy mindhárom rész abszolút főszereplője Mátyás, emellett azonban az író felvonultatja a kor minden jelentős politikusát, leírja a korszak legfontosabb történéseit, mindezeket szinte kronológiai sorrendben. Ám mégsem lehetne ez a cím! Mert a mű több történelmi események regényes leírásánál.