Tormay Cécile - A régi ház


Emlékezzünk régiekről…
 
Édesanyám úgy mondta: Utazunk nagyanyádhoz, Győrbe. Nagyanyám úgy mondta: Mi Szigetben lakunk. Győr odébb van.
 
Gyerekkoromban – 20. század, ötvenes évek – a nyarakat Szigetben töltöttem, nagyanyám házában, Tormay Cécile – 19. század, nyolcvanas évek – nagyanyjánál, az algyesti birtokon. Tormay Cécile egy vidéki udvarházban, én a hajdani birtokból megmaradt külvárosi cselédházban éreztem úgy: őseim otthona a régi ház.
 
Álomból és valóságból egybeszőtt regényt tart kezében az olvasó.
Habent sua fata libelli – állítja a latin poéta, Terentius: a könyveknek megvan a maga sorsa.
 

Tormay Cécile - A régi ház

Az íróknak is.
Évszázada már sikeres írónő Tormay Cécile. 1911-ben jelent meg első regénye – Emberek a kövek között –, amely gyors egymásutánban hat kiadást ért meg, s egy év múltán már németül is olvasható volt. Aztán franciául, angolul, hollandul, svédül, dánul, norvégül, finnül, lengyelül… 1915-ben napvilágot látott új regényét – A régi ház – rövid idő alatt tíz nyelvre fordították, s kiadták Amerikában is.
 
Tormay Cécile kopogtatott, és bebocsátották a világirodalom szellempalotájának magyar író számára mindig nehezen megnyíló kapuján.
 
Megválaszolhatatlan kérdés, vajon milyen mély, milyen lassan gyógyuló seb a magyar szellemi életben, műveltségben, kultúrában a történelmi tény: félévszázadra kitiltották a magyar irodalomból és sok millió magyar olvasó mindennapi életéből Tormay Cécile életművét – írásait, regényeit, szellemét.
 
Régi lexikonokat lapozgatok.
Az 1931-ben megjelent Magyar Asszonyok Lexikonában olvasom: „A háborús évek alatt alig írt, vöröskeresztes szolgálatot teljesített és helyén maradt akkor is, mikor Károlyi Mihály árulása 1918-ban megbomlasztotta a magyar hadsereget és forradalma bolsevistákká vadította a magyar katonákat. Károlyi Mihály el akarta fogatni. A kommunista uralom halálra ítélte s üldözötten, idegen név alatt bolyongott a népbiztosok uralma alatt vérző Magyarországban. Akkor írta meg két kötetben a Bujdosó könyvet, a Károlyi forradalom és a proletárdiktatúra egyetlen művész írta naplóját.”

Három évtizeddel későbbi „portré” az írónőről a Magyar Irodalmi Lexikon 1965-ben megjelent harmadik kötetében: „1919 után az ellenforradalmi rendszer íróreprezentánsaként egyre reakciósabb irodalmi és közéleti tevékenységet folytatott. A Tanácsköztársaság időszakát gyalázó, naplószerűen megírt Bujdosó könyv c. regényét (1921-1922) tendenciózus propaganda kísérte.”
 
Ha 1965-ben egyetemi hallgatóként Tormay Cécile életművéről tájékozódni akartam (volna), ez az elmarasztaló vélemény valószínűleg fölkeltette volna érdeklődésemet. De magyar irodalom szakos bölcsészhallgatóként mi a nevét sem hallottuk Tormay Cécile-nek…

A Magyar Életrajzi Lexikon vonatkozó szócikkét sem olvastam el 1982-ben: „1919 után az ellenforradalmi Horthy-rendszer egyik reprezentáns írója lett és reakciós közéleti tevékenységet is folytatott. Bujdosó könyv c. regényében a Tanácsköztársaság időszakáról festett hamis, gyalázkodó képet.”
 
Értem, miért nem szerették a kommunisták Tormay Cécile-t. A tömeggyilkosok nem szeretik, ha a szemükbe mondják, hogy tömeggyilkosok.
 
De mert egyszer mindennek vége lesz, a szocializmusnak hazudott népi demokratikus proletárdiktatúra is a történelem szemétdombjára került, és 1994-ben megjelent, megjelenhetett az Új Magyar Irodalmi Lexikon. Ebben már nem marasztalják el Tormay Cécile Bujdosó könyv című megrázó és elgondolkodtató napló-regényét. Meg sem említik…
 
Jobb a békesség?
Ha a mai bölcsészhallgatók, múltunkra, irodalmi értékeinkre kíváncsi, tájékozódni akaró fiatalok kézbe veszik e lexikont, nem fogják megtudni, hogy a Tanácsköztársaság nevű rémuralomról Tormay Cécile írta a legmegdöbbentőbb, legőszintébb könyvet. Jó, ha a rövidke szócikk alapján fölfigyelnek arra, hogy A régi ház című regényének a maga korában sikere volt. És esetleg néhányan kézbe veszik… elolvassák… fölfedezik… Érdemes.
 
A régi ház: a múltunk. Mindannyiunké külön-külön, s mindannyiunké együtt, a magyar nemzeté. Mert mindannyiunk életében, lelkében ott rejtőzik a régi ház: családunk múltja. Nekem a szigeti ház lebombázott hátsó sarka, szobám falán kopott keretben egy 19. századi térkép, nagyanyám meséi hajdani kastélyunkról… Tormay Cécile íróasztalán egy ágyúgolyót őrzött: 1849-ben, Pest ágyúzásakor fúródott a régi ház vastag falába, s a ház évtizedekkel későbbi bontásakor találta meg egy kőműves, ő ajándékozta a „háborúdarabot” az írónőnek…
Közös múltunk mindannyiunk lelkében ott rejtőzik: megélt, megszenvedett történelmünk. 1848. március 15., 1849. október 6., 1920. június 4., 1944. március 19., 1956. október 23., november 4., 1989… Családunk történetéből sem emlékszünk mindenre. Családunk történetéből sem akarunk mindenre emlékezni.
 
Tormay Cécile írói életművével mindenre emlékezni és mindenre emlékeztetni akar.
Kislányként átélte, amikor a nagyapja építette régi pesti házat lebontották. Felnőttként átélte, amikor a régi Magyarországot 1920. június 4-én „lebontották”.
És megtanulta túlélni a pusztulást.
 
Ezért tud hitelesen mesélni arról: a pusztulás, a régi ház lebontása az újjászületés első pillanata is – lehet.
 
A régi ház – ha álmainkban sem felejtjük el – újra- és újjáépíthető. Tormay Cécile regényében a német nyelvű Pest – a „régi ház” – lassan elporlad, eltűnik, de a régi ház alapjain épül magyar nemesek ősi erényéből, tartásából, német ajkú polgárok erkölcséből, szorgalmából az új ház, a magyar Pest.
 
Emlékezzünk a mindannyiunk lelkében ott rejtőző, álmokból és valóságból épült régi házra!
Ahová mindig hazamehetünk.
Amikor lassan épül a jövő…

 

A KÖTET MÁR NEM KAPHATÓ!